Operatív törzs: Stabil a járványgörbe, kezdhetik szervezni a nyári táborokat

2020. május 16., 15:10

Szerző:

A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen

- jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Szlávik János kifejezte reményét, hogy a járvány hamarosan véget ér, de az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban – jegyezte meg.

Hozzátette: ebben a helyzetben fenn kell tartani bizonyos járványügyi intézkedéseket és szükség van arra is, hogy az izolált eseteket a többiektől azonnal elkülönítsék, kezeljék, mert csak így tudják megakadályozni a járvány tovaterjedését.

Reménykedjünk, hogy igazoltan hatékony vírusellenes gyógyszerünk lesz

– mondta. Kiemelte: már alkalmaznak maláriaellenes, C típusú májgyulladás, valamint HIV elleni szereket, emellett a legkülönbözőbb gyógyszerkombinációkkal, antibiotikumokkal is próbálkoznak a betegek gyógyítása érdekében.

Magyarországon is elérhető az a Japánban kifejlesztett vírusellenes gyógyszer, amely a betegség korai szakában valóban hatékonyan alkalmazható az enyhe és közepesen súlyos betegeknél, s rendelkezésre áll egy Amerikában kifejlesztett, intravénás módon alkalmazható gyógyszer a vírus miatt súlyos és életveszélyes állapotba kerülők gyógyítására. Jól haladunk az immunterápiával és a vérplazma terápiával is, mindkettővel több ember életét sikerült megmenteni.

Szlávik János kitért rá, reménykedhetünk, hogy lesz hatékony védőoltás is, amely egyesek szerint ősszél, mások szerint télen, de legkésőbb jövő tavasszal az emberiség rendelkezésére áll nagy mennyiségben.

A vakcinával eleinte a veszélyeztetett csoportokat és az egészségügyi dolgozókat oltják be.

A kísérletek már a második fázisban vannak, azaz egészséges önkénteseken próbálják ki, vizsgálva a hatékonyságot, a rövid és hosszú távú mellékhatásokat - mondta el. Rámutatott, a baj az, hogy a későbbi kísérleteket csak járvány idején lehet lefolytatni.

Magyarországon eddig egy koronavírus-fertőzést észleltek HIV-fertőzött embernél, ő idős volt és sokféle krónikus betegségben szenvedett.

Az operatív törzs tájékoztatóján ma jelen volt Novák Katalin ifjúságügyért felelős államtitkára, aki egyebek mellett emlékeztetett:  a kormány úgy döntött, 2021-től fokozatoson visszavezeti a 13. havi nyugdíjat. 2021-ben egy, 2022-ben két, 2023-ban három, 2024-ben négy heti 13. havi nyugdíjat kapnak vissza a magyar nyugdíjasok. Ez a támogatás bőkezűbb lesz a korábbinál: bővül a jogosultak köre, és nem lesz felső határa. Mindenki, aki nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kap jogosult rá,

így 150 ezer emberrel többen részesülhetnek benne.

A kormány  döntött arról, hogy minden településen biztosítani kell a felügyeletet a bölcsődékben, óvodákban és általános iskolában, az intézményekben pedig napi négyszeri, illetve háromszori étkezést is kapnak a gyermekek. Már  dolgoznak azon, hogy az érintetteket megszokott bölcsődéjükben, óvodájukban, iskolájukban is fogadni tudják - közölte az államtitkár.

A kormány engedélyezte a nyári napközis táborok megtartását, így meg lehet kezdeni ezek szervezését, meghirdetését, hamarosan pedig döntés születik arról is, milyen szabályozás lesz érvényes a bentlakásos nyári táborokra – mondta Novák Katalin.

Kiss Róbert rendőralezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa ismertette azt az éjjel megjelent kormányrendeletet, amely az országos lazítást részletezi, és a kijárási korlátozások feloldásának ütemét rendezi. 

Eszerint csak a vendéglátóknak lesz kötelező a maszkviselés az éttermekben

A szabályok hétfőtől mindenhol érvényesek, kivéve Budapesten.

A tömegközlekedésben és a zárt helyeken az egész országban kötelező lesz a maszkviselés ezután is, ahogy a 65 éven felüliekre érvényes vásárlási idősáv is.