Szlávik János: ősszel lehetnek újabb járványügyi szigorítások az iskola elindulásával

2020. augusztus 7., 18:33

Szerző:

Az ATV Start műsorában Szlávik János azt mondta, az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma, de a környező országokéhoz képest kedvezőbbek a magyar adatok. Az infektológus szerint az emelkedés elsőre riasztónak tűnik, de az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni, így nézve pedig már messze nem olyan aggasztóak az adatok.

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa úgy vélte, a védekezéshez a jelenlegi intézkedések elegendőek,

változást az ősz hoz majd az iskola elindulásával. Addig szerinte nem lesz több szigorítás. 

Komolyabb intézkedések akkor lehetnek, ha több góc is kialakul.  Ehhez a koronavírus-járvány dinamikáját kell figyelnük a szakembereknek.

Koronavírus - Az Országgyűlés népjóléti bizottságának ?
Fotó: Soós Lajos

Donald Trump bejelentéséről, hogy a vakcina meglesz az amerikai elnökválasztásra, azt mondta, 4-5 oltóanyag már van, amit embereken tesztelnek, ezek eddig biztonságosak. Ezen felül el tudja képzelni, hogy a választások előtt sok emberen próbálják ki a vakcinát, de a tesztelést nem lehet felgyorsítani. Meg kell várni, hogy a hosszú távú mellékhatásai is ismertek legyenek a vakcinának.

A szakember azt mondta, ő be fogja oltatni magát. Ez nem lesz kötelező, de szerinte az egészségügyi dolgozóknak, felelős embereknek ezt kell tenniük, hogy ne jelentsenek veszélyt másokra. Magyar orvosként azzal fogja beoltatni magát, amit a magyar hatóságok engedélyeznek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.