Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Szeptember 11-én tartanák meg az országos színházi évadnyitót

2020. május 23. 19:13 - szerző: 168 Óra

Úgy tűnik, a fővárosban is kezd körvonalazódni, hogy mikor kezdhetnek próbálni a színházak. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára az ATV Híradónak azt mondta: készítettek egy ajánlást az újranyitással kapcsolatban, melyet három szempont szerint dolgoztak ki.

Első vígszínházi évadában megkapta a Ruttkai emlékgyűrűt
  • Az első a közönség védelme: miképp lehet biztosítani a járványügyi intézkedések betartását, például a maszkviselést. Ezzel kapcsolatban ők azt tanácsolják, hogy

színházban sötét színű maszkot viseljünk, ugyanis a világos maszk a világítás miatt zavarhatja a színészeket.

Fontos kérdés a nézők beengedése illetve pénztár előtti sorban állás is.

  • Az ATV szerint a második szempont a színészek egészségének a védelme a próbaidőszakban, majd előadás közben. Szabó László úgy véli, nehéz elképzelni, hogyan lehetne betartani a másfél méteres távolságot ilyen helyzetekben a művészek között.
  • A harmadik szempont a színházban dolgozó műszaki szakemberek, háttérben dolgozók védelme.

Arra a kérdésre, lehet-e teltházas előadásokat tartani, Szabó László azt mondta:

nem nagyon tudják elképzelni, hogy kis létszámmal menjenek előadások, mert ez elidegenítő hatású lenne, így ők azt remélik, hogy nem így lesz, noha a legfontosabb, hogy egyáltalán lehessenek előadások.

Ezzel kapcsolatban pedig úgy tűnt bizakodó, hiszen elmondta azt is, hogy a színházak művészeti titkárai már egyeztetnek egymással az októberi, novemberi előadások kapcsán, amiből arra következtetnek, hogy legkésőbb szeptember közepén elkezdhetnek játszani a színházak normális körülmények között.

A Magyar Teátrumi Társaság azt szeretné, ha meg lehetne tartani szeptember 11-én az országos színházi évadnyitót. Ajánlásaikat eljuttatják a színházaknak és a kulturális kormányzatnak is.