Karácsony Gergely: Nem örülök, hogy színpadra kell lépnem, mert a színpad nem a politikusoké, hanem a művészeté

2019. december 9. 19:03 - szerző: 168 Óra

Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint óriási volt a tömeg a budapesti Madách téren, ahol a színházak szabadságáért és a kultúra függetlenségéért tüntettek. A tüntetés este hat órakor kezdődött, és felszólalt többek között Jordán Tamás, Mácsai Pál és Karácsony Gergely főpolgármester is.

Kollégánk szerint több ezren lehettek, a tömeg a villamossínekig ért, a rendőrség kérését, hogy tömörüljenek, és ne lógjanak rá az úttestre, a színpadról tomácsolták.

Fotó: Merész Márton

Sodró Eliza a 30 éven aluli színészek nyilatkozatát olvasta fel, amit 111 színész írt alá. 

„Mi ebben a szabadságban döntöttük el, hogy színészek leszünk. (...) A mi generációnk valamiért nem kapható a gyűlölködésre, szeretünk dolgozni, tiszteljük egymás munkáját és jelezzük, ha valami gondunk van. (...) Most mi vagyunk azok a fiatalok, akik önök voltak a rendszerváltás idején és szeretnénk vitatkozni” - mondta az Index tudósítása szerint. 

Fullajtár Andrea és Farkas Franciska beszéde után Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója szólalt fel. Szerinte minden lelkiismeretes embernek fel kell lépnie a kultúra elleni merénylettel szemben. A gyávaság a legeslegnagyobb bűn - idézett Bulgakovtól.

Mácsai Pál Örkény István Az élet értelme című novellájából idézett, ez arról szól, hogy nem szabad idomulni, cselekedni kell, és mindig józanul kell gondolkodnunk.

Pintér Béla rendező azt mondta, hogy tegnap írt egy dühös beszédet, és amikor kiderült, hogy visszavonták az eredeti törvényjavaslat nagy részét, úgy döntött, hogy felkiáltójelek helyett kérdőjelekkel olvassa fel a beszédét. „Mégsem vagytok a kultúra gyilkosa?” - tette fel Pintér utolsó kérdését. 

Szerinte a fideszesek megijedtek, hogy a pokolban kipeckelt szemmel Balázs Péter rendezéseit kell nézniük.

Fotó: Merész Márton

Karácsony Gergely azt mondta, nem örül, hogy a színpadra kell állnia, mert az nem a politikusoké, hanem a művészeké, ahogyan az iskola a diákoké és a tanároké.

A főpolgármester szerint ez a tervezet egy diktátum, üzenet Budapestnek, miután október 13-án a fővárosiak arra szavaztak, hogy visszavegyék saját városukat. „Értjük a diktátum üzenetét, és most közösen vissza is fogunk üzenni” - mondta. Szerinte Európa a tüntetők mellett áll, a prágai Nemzeti Színház például zöld fényfestést kapott a tüntetők iránti tisztelet miatt.

„Lehet, hogy színház az egész életünk, de Budapesten ebben a darabban nem a kormány, nem a miniszter, még csak nem is a főpolgármester a direktor. Hanem, ti, mindannyian, szabad budapesti polgárok”

– fejezte be a főpolgármester.

A szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért dem
Fotó: Máthé Zoltán

A tüntetés este háromnegyed hétre hivatalosan véget ért, a tüntetők békésen elvonultak.