Jószolgálati nagykövet lett Szinetár Dóra, ennek örömére koncertet ad a Várkert Bazárban

2019. szeptember 12., 14:26

Szerző:

Szinetár Dórát jószolgálati nagykövetévé nevezte ki az UNICEF Magyarország, így D. Tóth Kriszta mellett immáron két elismert közéleti személyiség segíti hivatalos formában is a szervezet munkáját – írja a Blikk.

Szinetár Dóra olyan hírességek „köréhez” csatlakozott, mint Katy Perry, Emir Kusturica, Sergio Ramos, Robbie Williams, Ewan McGregor, vagy Rita Ora. A felsorolt elismert művészek, sportolók a saját országukban mind ezt a tisztséget töltik be. D. Tóth Kriszta 2014-ben fogadta el a szervezet felkérését. Az újságíró-műsorvezető alapító trénere volt a ma is működő Ébresztőóra magyar iskolai gyerekjogi programnak, részt vállalt egy közép-afrikai oktatásügyi misszióban és jelentős összegeket gyűjtött a szervezet munkája számára különböző kampányokban. D. Tóth Kriszta továbbra is jószolgálati nagykövetként támogatja az UNICEF Magyarország munkáját. 

Szinetár Dóra évek óta az UNICEF Magyarország elkötelezett önkéntese, több hazai program megvalósításában vett részt és saját népszerűségét, kommunikációs csatornáit felhasználva sokat tett azért, hogy a gyerekek ügye minél szélesebb körhöz jusson el. Jószolgálati nagykövetként a művésznő a jövőben még aktívabb szerepet vállal az UNICEF Magyarország kampányaiban, a főbb üzenetek kommunikációjában.

Szinetár bejelentette, hogy nagyköveti tevékenysége keretében október 31-re jótékonysági koncertet szervez a Váárkert Bazárba  A bevétel az UNICEF Magyarország gyerekeket segítő munkáját támogatja. Az eseményen ott lesz  Dés László, Jávori Ferenc „Fegya”, a Romengo együttes és Szirtes Edina Mókus is

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.