Szilveszterkor meghalt a Hajdú-Bihar megyei mérgezés egyik áldozata

2018. január 2., 18:15

Szerző:

Szilveszter napján meghalt a december közepén metil-alkohol-mérgezést szenvedett egyik beteg, akit a Debreceni Egyetem belgyógyászati klinikáján ápoltak – közölte az intézmény kedden a honlapján. A Hajdú-Bihar megyei Szerepről és környékéről múlt év december 18-án és 19-én 21 embert szállítottak négy egészségügyi intézménybe metil-alkohol-mérgezéssel.

Az egyetem keddi közleménye szerint a debreceni klinikára tizenegy beteg került, közülük kilencet tünetmentesen, illetve saját felelősségére karácsony előtt hazaengedtek. Két beteg állapota volt életveszélyes, egyikük sokszervi elégtelenség következtében december 31-én meghalt.

Tóthné Verő Tünde, Szerep polgármestere az MTI megkeresésére elmondta, a községből az egyetlen kórházi kezelés alatt álló beteg egy 18 éves, háromgyermekes édesanya, az elhunyt nem szerepi volt.

Az ügyben egy férfit őrizetbe vettek. A gyanú szerint ő Debrecen-Nagycserén állította elő azt a mérgező italt, amelytől többen kórházba kerültek. A 47 éves férfi az italokat ismerőseinek adta el, akik szintén értékesítették azokat.

 

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.