Szili Katalin: Csaknem 30 évvel a rendszerváltás után eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve

2019. július 19. 21:33 - szerző: MTI

Csaknem 30 évvel a rendszerváltás után eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott pénteken Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség diaszpóratáborában tett látogatásán az MTI-nek.

Szili Katalin meglátása szerint a táborban érzékelhető az egy nemzethez tartozás. A világ minden tájáról érkezett diákok negyven kísérője egyformán elismerően beszél a Rákóczi Szövetség által szervezett programról, és arról is, ahogyan a kormány a kezdeményezés mellé állt. Ez az a hétköznapi nemzetpolitika, amely nem szólamokban, hanem a megélt gyakorlatban nyilvánul meg - jelentette ki. Emlékeztetett,

az Orbán-kormány az állampolgárság lehetőségével, a szavazati joggal, valamint az autonómia támogatásával létrehozta a nemzeti minimumot,

amelyre ráépült a Kárpát-medencei gazdasági támogatási program, valamint a diaszpóra nemzethez tartozásának erősítése. Ehhez partnerre találtak a Rákóczi Szövetségben, nélkülük - mint civil partner nélkül - nem lehetett volna ezt végrehajtani - mondta a miniszterelnöki megbízott. A szövetség évente mintegy 200 programot szervez, ezeknek nagyon fontos eleme a diaszpóratábor.

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi diaszpóratáborában négy kontinens 15 országából 350 olyan, 10 és 28 év közötti fiatal vesz részt, aki valamilyen módon kötődik a magyar nemzethez. A táborozók anyanyelvi, néptánc- és sportprogramokon vesznek részt, kirándulnak Sárospatakra és a Felvidékre is.