Szijjártó visszavág: Ukrajna egyik konzulának 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot

2018. október 4., 13:54

Szerző:

Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott arra reagálva, hogy az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét.

A külügyminiszter kifejtette, Magyarországnak az a célja, hogy jó kapcsolatot tartson fent a szomszédos országokkal, és ez az elmúlt években sikerült is, az elmúlt időszakban azonban az Ukrajnával való kapcsolat nagyon rossz irányt vett. Szijjártó Péter szerint a beregszászi magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett, Magyarország pedig arányos választ adott a kiutasításra.

A magyar külügyminiszter úgy véli, Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz és az európai integrációs törekvéseit sem lehet komolyan venni. 

Szijjártó szerint a magyar kormány szándékai ellenére Ukrajna az elmúlt hónapokban folyamatosan élezte és élezi a konfliktust Magyarországgal szemben, folyamatos provokációkkal kell szembenéznünk, és az is világossá vált, hogy egy szélsőséges, a kárpátaljai magyarokkal szemben álló kampányt folytatnak a szomszédunkban állami bátorítással. 

Szijjártó Péter rendkívüli sajtótájékoztatója
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Ukrajnában választás közeleg, az ukrán elnök népszerűsége alacsony ezért azt az eszközt választotta, hogy a kárpátaljai magyarokkal szembeni gyűlöletkeltésre is alkalmas politikát folytat" – hangoztatta.

Megírtuk: az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét – tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honapján megjelent közleményében. A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.

A közleményben nem szerepelt a kiutasított konzul neve, ugyanakkor az ukrán külügyminisztérium szerint a kijevi vezetés arra számít, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől.

„A magyar származású ukrajnai állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két ország közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk a magyarországi partnereinket is" – áll a külügyi közleményben.

A beregszászi magyar konzulátus vezetője Szilágyi Mátyás, rajta kívül még hat beosztott konzul dolgozik.

Szijjártó Péter szerint a korábban nyilvánossága került felvételt titkosszolgálati módszerekkel rögzítették, és az, hogy Ukrajna ilyen akciót hajt végre az a diplomácia minden írott és íratlan jogszabályával ellentétes. Azt is leszögezte:

a felvételen szereplő magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett.

A külügyminiszter bekérette Ukrajna nagykövetét és közölte vele, hogy az egyik konzulnak 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot. Szijjártó világossá tette már korábban, ha Ukrajna kiutasít egy diplomatát, akkor Magyarország arányos választ fog erre adni.