Szijjártó: az Európa körüli migrációs kockázatokat mind az EU-nak köszönhetjük

Három nagyon jelentős migrációs kockázat van ma Európa körül, és ezeket, sajnos, "mind az Európai Uniónak köszönhetjük" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban.

2020. október 8., 18:32

Szerző:

Szijjártó Péter a visegrádi országcsoport (V4 - Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) külügyi tárcavezetőinek és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszternek a munkaebédjén mondta ezt, ahol Lengyelországot Szymon Szynkowski külügyminiszter-helyettes képviselte.

A magyar miniszter előtte kétoldalú megbeszélést folytatott török hivatali partnerével, Mevlüt Cavusogluval. A tanácskozások - mint mondta - a migrációs hullámokra összpontosítottak.

A munkaebéd után adott nyilatkozata szerint Szijjártó Péter első kockázatként a nyugat-balkáni szárazföldi migrációs útvonalat említette. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy Törökországnak az Európai Unió 6 milliárd euró támogatást ígért, amelyből eddig kevesebb mint négymilliárdot fizettek ki, holott a teljes összeg rendezése 2018 végéig lett volna esedékes. Úgy fogalmazott, hogy ez sajnos jogalapot nyújthat Ankarának ahhoz, hogy adott esetben megnyissa kapuit Európa felé, s ha így tesz, akkor a nyugat-balkáni útvonal ismét telítetté válhat illegális bevándorlók százezreivel, hiszen Törökország területén négymillió menedékkérő él.

Kiemelte, hogy a második jelentősebb kockázat az Európai Unió lassúsága Líbia vonatkozásában. Az észak-afrikai ország felől érkező migrációs hullámokat szerinte úgy lehetne megakadályozni, hogy ne engedjük az embercsempészek hajóit megindulni a líbiai kikötőkből. Mint mondta, ehhez a parti őrségre van szükség, a parti őrségnek pedig hajókra. A V4-ek 2018 közepén 35 millió eurót befizettek az Európai Bizottságnak, amely az azóta eltelt időben egy hajó beszerzésére sem volt képes - tette hozzá.

"A harmadik kockázat pedig maga az Európai Bizottság új migrációs paktuma, amely gyakorlatilag egy újabb inspiráció, egy új bátorítás azoknak, akik meg akarnak indulni Európába, hiszen egy szánalmas nyelvtani kísérletet tesz arra ez a dokumentum, hogy ne nevezze kvótának a kvótát, viszont egyértelmű, hogy a letelepítést és a kötelező kvótákat célozza" - jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter leszögezte: mind a három kockázatot Európa saját magának, illetve a brüsszeli intézményeknek köszönheti.

Hangsúlyozta: "egy migrációs hullám most sokkal nagyobb veszedelmet jelent Európára, mint 2015-ben, tekintettel arra, hogy a biztonsági és kulturális kockázatok mellett egy jelentős egészségügyi kockázat is megjelenik, hiszen kontrollálatlan tömegek elképesztő gyorsan tudják terjeszteni a koronavírust".

Magyar újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a migráció tekintetében a V4-ek között egyetértés van. Hozzátette, hogy vannak bizonyos pontok, ahol a közép-európaiak a franciákéhoz közeli álláspontot képviselnek, de a migráció viszonylatában inkább több az ellentét az álláspontok között.

A török külügyminiszterrel, Mevlüt Cavusogluval tartott találkozójával kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte, hogy azon is a migráció volt az egyik legfontosabb kérdés. Felhívta a figyelmet arra, hogy a törökök egyértelműen azt sérelmezik, hogy az Európai Unió nem tartotta meg a szavát azzal, hogy nem fizette ki a megígért hatmilliárd eurót és ez - mint mondta - bizony ad egy hivatkozási alapot a törököknek arra, hogy adott esetben ne blokkolják a migrációs folyamatokat a nyugat-balkáni útvonalon.

(MTI)

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.