Szijjártó Péter kiakadt a távozó szlovák nagykövetre, az Orbán-kormány meg fogja védeni a Stop Sorost

2018. július 18. 13:14 - szerző: B. M. – Á. Z.

A külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Orbán-kormány ülése után tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen felháborítónak nevezte a távozó szlovák nagykövet kijelentéseit. Rastislav Kácer a Dennik N portálnak adott interjúban a többi között arról beszélt, hogy Orbán Viktor putyini Oroszországot idéző hatalmat épített ki Magyarországon, és ő dönti el, ki lehet oligarcha és ki nem, amire Szijjártó Péter úgy reagált, felháborító, hogy a volt szlovák nagykövet hazugságokat terjeszt Magyarországról, de mivel éppen most távozik, már csak szlovák állampolgárként nyilatkozott, az ügyben nem kell diplomáciai lépéseket tenni.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatója
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Rastislav Kácernek az interjúban tett egy rendkívül pikírt megjegyzést is, amely így hangzik:

– Aki azt hiszi, hogy egy 90 éves nagyapának ördögi terve van a világ leigázására, az inkább pszichiátriai látlelet.

Szijjártó Péter beszélt arról a kötelezettségszegési eljárásról is, az Európai Bizottság fog elindítani csütörtökön a Stop Soros miatt. Erről azt mondta, hogy a Velencei Bizottság kérése ellenére elfogadott törvénycsomagot meg fogják védeni, és ami a migrációt illeti, egyetlen olyan illegális bevándorlót sem fogad be, akinek a hajója az olasz partokon kötött ki.