Külügy: Szijjártó Péter dolgozik a szabadsága közben

Menczer Tamás szerint Szijjártó általános munkatempóját még ellenfelei is elismerik.

2020. augusztus 18., 16:30

Szerző:

A külgazdasági és külügyminiszter a szabadságát tölti és közben dolgozik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára keddi Facebook-bejegyzésében. Menczer arra reagálva írta ezt, hogy kiderült: Szijjártó Péter valójában Horvátországban nyaralt, miközben a közösségi oldalán arról írt, hogy dolgozik. Az Átlátszó írta meg, hogy Szijjártó a Mészáros Lőrinc köre által is használt Lady MRD nevű luxusjachton tartózkodott, az Adriai-tengeren, erről fotót is közöltek.

Menczer Tamás kiemelte: a tárcavezető több külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, vele pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szabályokat dolgozta ki.

„A külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül” – mondta az államtitkár, és hozzátette: „a képmutatás csúcsa", hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.