Szíjjártó és Szíjj évekkel ezelőtti afrikai kapcsolatáról ír a hvg360

2020. szeptember 3. 16:38 - szerző: 168 Óra - forrás: HVG.hu

Szijjártó Péter és Szijj László élete nem a Lady MRD fedélzetén keresztezte egymást először – írja a hvg360. Szijj cége a Duna Aszfalt kongói és zambiai út, illetve hídépítésekkel vette ki részét a külügyminiszter által meghirdetett déli nyitásban, de előkerül történetben a vizes vb körözött költségvetési csalás gyanújával körözött volt gazdasági igazgatója és Szijjártó Péter testvére is.

A keleti nyitás analógiájára négy-öt éve beindítani szándékozott déli nyitásban, az afrikai országok megpuhításában éppúgy részt vettek a Szijjártó külügyi kötelékébe tartozó diplomaták és gazdasági szakemberek, mint Szíjj cégének munkatársai, illetve a ma már nemzetközi körözés alatt álló volt tiszteletbeli konzul, Balogh Sándor – ő jószolgálati nagykövetként utaztatta Afrikában a miniszter testvérét, Szijjártó Saroltát – írja a lap.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A külgazdasági és külügyminiszternek bizonyítania kellett, hogy van értelme a déli nyitásnak, Szíjjék pedig úgy érezték, az itthoni közbeszerzések után már rászolgáltak egy külföldi referenciamunkára is. Ezt a törekvésüket koronázta siker 2016 augusztusában, amikor egy 473 millió dollár (140 milliárd forint) értékű út- és hídépítésben állapodtak meg a Kongói Demokratikus Köztársasággal és Zambiával.

Az üzletek tető alá hozásában a lap szerint Balogh Sándornak, a Magyar Afrika Társaság alapítójának, egyben a kongói tiszteletbeli konzulnak is jutott szerep és – mint írják – a kereskedőházak pályáztatása idején Balogh több afrikai megbízatást is elnyert a külügy cégétől. A külügyminiszter testvére, Szijjártó Sarolta a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete volt ezekben az években, és 2015-ben személyesen is részt vett egy magyar orvosdelegáció ugandai missziójában - jegyzi meg a hvg360 cikke.

Balogh ellen – aki a vizes világbajnokság gazdasági igazgatója is volt korábban – hivatalosan „üzletszerűen elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt" folyik eljárás.