Szigetszentmiklóson összeugrottak az önkormányzati választáson győztes ellenzéki összefogás politikusai

2020. március 11., 19:11

Szerző:

Belháború robbant ki a szigetszentmiklósi, ellenzéki pártokból alakult városvezetés tagjai között - írta az Origo. A város egyik alpolgármesterét, Jaksa-Ladányi Emmát a koalíció tagjai azzal vádolták meg, hogy szándékosan feszültséget kelt, és 500 millió forintos kárt okozott a városnak.

Szigetszentmiklóson a tavalyi önkormányzati választást az ellenzéki összefogás nyerte, a tíz egyéni választókerületből hetet vittek el, és a polgármesteri pozíció is az övék lett. A koalíción belüli feszültségek akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor az általuk létrehozott Szigetszentmiklós választ Facebook-oldalon elkezdődött az üzengetés a felek között.

Jaksa-Ladányi Emma
Fotó: Buckai Szövetség Egyesület

Jószai Attila, a város egyik alpolgármestere azt írta, valószínűleg Jaksa-Ladányi Emmára célozva: „A választásokon még egységes frakció mára megbomlott. Sajnos van köztünk olyan, aki már nem is vesz részt ezeken a megbeszéléseken, a közös üzenőfelületeinkről egyszerűen kilépett, mintha rá nem vonatkozna a frakciófegyelem – egyszerűen fölé helyezte magát.”

A Facebook-oldalon volt, aki arra panaszkodott, hogy nem megfelelő stílusban bánik a hivatali dolgozókkal az alpolgármester.

Jaksa-Ladányi Emma 2014 óta tagja a szigetszentmiklósi képviselő-testületnek. Akkor LMP-s színekben került be. 2014-ben az országgyűlési választáson is elindult a szigetszentmiklósi körzetben. Akkor 5,01 százalékot kapott. 2019-ben az ellenzéki összefogásban, mint LMP-s vett részt, és szerzett mandátumot.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.