Feladják az SzFE blokádját a hallgatók

2020. november 9. 23:59 - szerző: 168 Óra/MTI

Az új járványügyi szigorítások miatt döntöttek így az egyetemfoglaló hallgatók.

Hétfő este megszavazták az SzFE hallgatói, hogy feladják a hónapok óta tartó blokádot. A hallgatók azért döntöttek így, mert szerintük Orbán Viktor új, koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos rendelkezéseinek nyomán elfogyott a mozgásterük.

A kollégiumokat kedden kezdik kiüríteni.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban augsztus óta küzd hallgatói közösség és az új, kormány által kinevezett kuratórium, mivel az utóbbiak szerint a privatizáció okán az egyetem közösségének véleményét figyelmen kívül hagyva akarja navigálni az intézményt a kormány Vidnyánszky Attila által.

A 168 Óra úgy tudja, hogy kedden délután 3 órakor tartanak sajtótájékoztatót az egyetemfoglalók.