Egyeztettek az SZFE modellváltásáról

2020. augusztus 27. 20:56 - szerző: 168 Óra / MTI

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány képviselői csütörtökön részt vettek az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról kezdeményezett egyeztetésen - olvasható az alapítvány MTI-hez küldött közleményben.

Az egyeztetésen a kuratórium biztosította az egyetem képviseletében megjelent vezetőt, hogy az alapítvány minden segítséget megad az átállás sikeres lefolytatásához.

A kuratórium átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, valamint a szervezeti és működési szabályzatot, amely az egyetem jelenlegi szervezetére épít és maradéktalanul biztosítja az intézmény Alaptörvénnyel összhangban álló autonómiáját - olvasható Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke által jegyzett közleményben.

A kuratórium képviselői kiemelt feladatként fogalmazták meg az egyetem infrastrukturális fejlesztését, az egyetemi kapacitások bővítését, a nemzetközi kapcsolatok építését és a szakmával való együttműködés szorosabbá tételét.

A kuratórium a folyamatos párbeszéd jegyében az egyetem vezetésével szeptember 1-jén - a fenntartói jogok átvételének napján - egyeztetést kezdeményezett - áll a közleményben. (MTI)