Lajos Tamás: az SZFE-hallgatók 90 százaléka beiratkozott

2020. szeptember 28., 12:44

Szerző:

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat – mondta Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr, producer hétfőn. Lajos azt is elmondta, hogy a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része pedig bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra.

„Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik”

– jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához. A sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat: Lajos szerint a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet. „Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni” – hangsúlyozta a kuratórium tagja.

 

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.