Felszólította a kuratórium az SZFE távozni akaró vezetőséget: fejezzék be a “közjátékot”

Mint írják: a fenntartó célja és felelőssége, hogy a lemondások mellett is biztosítsa az egyetem működését.

2020. szeptember 21., 06:05

Szerző:

“A kuratórium munkájának célja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás a lehető legmagasabb színvonalon, a művészi szabadságot megtestesítve, a múlt és a jelen ismereteivel felvértezve olyan tudást nyújtson, mely megfelel a hazai és nemzetközi szakma elvárásainak, mindezt a hazai jogszabályi keret maradéktalan betartása mellett. Ennek megvalósulása érdekében számtalanszor javasoltunk párbeszédet és kínáltunk együttműködést az egyetem lemondott vezetésének, eredménytelenül” - írja közleményében a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium. 

Az egyetem leköszönő vezetését azzal vádolják, hogy nem célja az intézmény színvonalának növelése, nem célja a hallgatók prosperáló jövőjéhez való hozzájárulás megteremtése, hiszen a regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul.

Mint írták, a fenntartó célja és felelőssége, hogy a lemondások mellett is biztosítsa az egyetem működését. 

“Az SZFE élén jelenleg provizórikus, már lemondott vezetés áll, s emellett a szenátus is felállt egy olyan szituációban, amikor szenátusi választást tartani lényegében lehetetlen” - áll a közleményben, amelyben a kuratórium arra szólította fel az SZFE “önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során”. 

 

(MTI)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.