Sétakiállítás lesz az SZFE mellett

Pár budapesti köztér mellett körbejárják az egyetemi autonómia kérdéskörét is.

2020. december 8., 11:38

Szerző:

Kiállítást szerveztek az SZFE mellett, az egyetemi autonómia gondolatát körbejárva Budapesten, amely december 16 és január 15. között lesz látható az Astoria, a Kálvin tér és a Ráday utca sétaútvonalon. A Titkosan kezdődött kiáll(ít)ás Facebook-eseményében olvasható, hogy "kiállításunkkal az egyetemek modellváltásának, a művészet függetlenségének és a felsőoktatás szabadságának kérdéskörét járjuk körbe. A Magyar Képzőművészeti Egyetem független hallgatóiként októberben kiírtunk egy pályázatot, amely nyertes alkotásait eredetileg galériatérben, illetve vendéglátóhelyeken terveztük bemutatni. A járványügyi korlátozásokra való tekintettel új formát választottunk: létrehoztunk egy sétaútvonalat, amely mentén kirakatokban elhelyezett művészeti reflexiókkal találkozhat a befogadó."

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.