Szexuális erőszakkal és kifosztással is meggyanúsították a soroksári futónő gyilkosát

2019. június 3., 07:22

Szerző:

Szexuális erőszakkal és áldozata kifosztásával is meggyanúsították R. Szilvesztert, azt a férfit, akinek eddig aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolnak a soroksári futónőként ismert Gyurik Krisztina 2013-as meggyilkolásáért – derül ki a Blikk cikkéből. Ügyvédje, Lichy József a bulvárlapnak azt nyilatkozta, hogy a férfi tudomásul vette a gyanúsítást, jelezte azonban, hogy korábban arról kapott tájékoztatást, hogy szexuális erőszak nem történt, most az ügyészség mégis ennek az ellenkezőjét állítja.

A gyilkosság helyszíne
Fotó: 23.kerület.ittlakunk.hu

R. Szilveszter nem tett vallomást.

A 36 éves Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én Budapest XXIII. kerületében, Szigetdűlőn a kora esti futni indult, amikor megtámadták, brutálisan megverték, megkötözték és megerőszakolták, mielőtt egy zsineggel megfojtották volna. A rendőrök mindegyik 17 és 70 év közötti férfitól DNS-mintát vettek, aki három kilométeres sugarú körön belül lakott, de a nyomozás így sem vezetett eredményre csaknem öt éven át. A gyilkos fejére ötmillió forintos vérdíjat tűztek ki.