Szerencsére Andy Vajna megtalálta a módját, hogyan vigasztalja meg feleségét a betegeskedő macska miatt

2018. október 29., 14:33

Szerző:

Miközben Vajna Tímea macskája betegeskedik, az – egyelőre – Andy Vajna tulajdonában álló, közpénzekkel (állami hirdetések formájában) alaposan feltöltött TV2 megtalálta a megfelelő vigaszt a kétségbeeseésében magánrepülőket bérlő asszony számára.

„Vajna Timi gyönyörő Berni pásztor kutyája megnyerte első kutyakiállítását” – címmel jelent ugyanis meg a riport a csatorna honlapján, amely a Ripost nevű műsorból származik, és egy komáromi kutyakiállításról, illetve szépségversenyről számolt be. A riport szerint „Rocky nem győzi a bókokat, hiszen rengetegen dícsérik gazdájának, Vajna Tímeának, aki végül úgy döntött, hogy elindul vele élete első kutyakiállításán, ahol több díjat is bezsebelt. Hogy mikre érdemes figyelni egy ilyen versenyen, kiderül a videóból.”

A videóból valóban kiderül, hogy milyen fontos a felkészülés, a kiállás, a járás – sőt, még arról is információkhoz juthat az ember, miért is etetik gazdáik, avagy felvezetőik szájból a kutyákat a versenyen. Ezután szólal meg a csatorna tulajdonosának felesége, a kutya-és, mint közismert, macskabarát Vajna Tímea a riportban.

A Ripost című műsor leírása szerint egyébként heti 25 percben minden, ami érdekes, színes, ami mellett nem szabad elmenni. Bátor, sőt néha pimasz tévéműsor a hétköznapok színes titkairól. A sztárvilág napi krónikája, divattrendek, szerelem és babahíradó, minden mi megérint, aminek örülünk vagy ami bosszant a hétköznapokban.

„Egy tévéműsor, amiben a borús témák közben is süt a nap, ami mindig látja a fényt az alagút végén”

– hangzik a TV erről szóló kommünikéje.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.