A szcientológusok DVD-lemezeit osztogatták egy szentendrei általános iskolában a gyerekeknek

2019. július 3. 06:59 - szerző: Bíró Veronika

Helyreigazítás

Cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Szcientológia Egyházat 2006-ban a Nemzetbiztonsági Hivatal veszélyes vallási mozgalomnak minősítette. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-ban nem minősítette veszélyes vallási mozgalomnak a Szcientológia Egyházat.

„Nincsenek szavaink arra, hogy a Barcsay Jenő Általános Iskolában gyerekeknek a Szcientológia „Egyházhoz” kötődő ajándékokat osztogatnak ajándékba pedagógusok” – írta Facebook-bejegyzésében a Társaság az Élhető Szentendréért. Az ajándékosztás megtörténtét az iskola igazgatója is megerősítette a 168 Órának.

A bejegyzés szerint közösségi tevékenységért cserébe kapták a gyerekek a fotókon látható, Út a boldogsághoz című DVD-t és könyvjelzőt. A DVD kiadója a Virágozz és Prosperálj Alapítvány.

„A szcientológusok egész szövevényes szervezeti hálózatot tartanak fenn, hogy a figyelmetlenek mindenféle jól csengő nevű alapítványokkal találkozzanak. Ugyanakkor a pedagógusoknak felelősségük van – hiszen ők nevelik (ők is) a gyerekeinket –, hogy utána menjenek az egyes szervezetek hátterének is”

– írták a posztban. A DVD-t reklámozzák az alapítvány honlapján, amely iskoláknak is szervez programokat Etikus iskola, etikus osztály program címen. A programot a pedagógusok igényelhetik ingyenesen a diákoknak. A leírás szerint az egy ésszerű útikalauz a jobb élethez, és a film bemutatja napjaink legszélesebb körben alkalmazott szabálygyűjteményének 21 szabályát.

 

Létezik emellett egy Út a Boldogsághoz Alapítvány Nemzetközi Szervezete is, amely honlapja szerint a kaliforniai Glendale-ből koordinálja az ugyancsak hasonló nevű, Az út a boldogsághoz könyv globális terjesztését. Leírásuk szerint az egész társadalom újjáéledésének elősegítéséhez egy olyan nemzetközi szervezetre van szükség, amely a könyvet a Föld minden lakójának kezébe eljuttatja. E küldetés megvalósítására jött létre alapítványuk. A DVD-t ezen a honlapon is reklámozzák, a két honlap ugyanazt a logót tünteti fel, a Virágozz és Prosperálj Alapítvány emellett azutaboldogsaghoz.hu domainnév alatt működik.

A két alapítvány a szcientológia oktatási anyagát terjeszti itthon. Már egy egész tanári eszköztár épül rá, amit díjtalanul ajánlanak fel tanároknak és ifjúsági csoportok vezetőinek, mert állításuk szerint az segít megállítani a közösségeket sújtó erkölcsi romlást. Ebbe beletartozik egy tanrend, egy füzet a programról, poszterek és értékelési eszközök.

Ugyanez a DVD megvásárolható a Szcientológiai Egyház magyar nyelvű oldalán, a szcientologia.org.hu-n. A filmet azzal a leírással reklámozzák, hogy az vizuális bemutatója Az út a boldogsághoz könyvnek, amely az egyházalapító L. Ron Hubbard ésszerű útikalauza a jobb élethez.

Megkérdeztük a Barcsay Jenő Általános Iskola igazgatóját az esetről. Bilonka Judit részletes válaszában azt írta, hogy

egyik pedagógusuk felfigyelt a Pályázati Figyelő portálon (pafi.hu) egy környezeti neveléshez kapcsolódó felhívásra, amelyre pályázott is, lévén, hogy ismert pályázati lehetőségekről tájékoztató felületről volt szó. A pályázathoz kapcsolódóan kitakarították az udvart 35 gyerekkel, akik 2. és 3. osztályosok voltak, 8–9 évesek, ezért kapták az ajándékcsomagot.

A csomagban egy pohár, egy kulacs és a DVD volt, megfogalmazása szerint ez utóbbi hidegen hagyta a gyerekeket. A pedagógus nem nézte meg előzetesen a DVD-t, mert látta, hogy nemzetközi díjat kapott művészfilm, az ajánló személye ismeretlen volt számára.

Bilonka Judit leszögezte, hogy máskor nem osztottak az iskolában szcientológiához kapcsolódó ajándékokat, és nem szerveznek ilyen jellegű programokat sem az intézményben, arról pedig nincs tudomása, hogy kollégái közül bárki kapcsolatban állna a szervezettel.

A film elérhető egyébként az interneten. A többi közt az szerepel benne, hogy törődjünk magunkkal, mert ha betegen nem kapunk megfelelő kezelést, az másokat is veszélynek tehet ki. Ezt egy metrón tüsszögő lánnyal szemléltetik, akire neheztelve néz a többi utas. A filmből az is kiderül, hogy azt is megkövetelhetjük, hogy mások pihenjék ki magukat.

A Szcientológia Egyházat 2006-ban a Nemzetbiztonsági Hivatal veszélyes vallási mozgalomnak minősítette. Jelenleg vallási egyesületként működnek Magyarországon. 2017. október 18-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás keretében házkutatást tartott a Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjában. Ezt a házkutatást a Budai Központi Kerületi Bíróság törvénysértőnek nyilvánította és hatályon kívül helyezte, a Kúria azonban a Legfőbb Ügyészség indítványa nyomán felülbírálta a kerületi bírósági döntést. Szintén 2017-ben történt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forintra büntette a Szcientológia Egyházat és a központi szervezetét. Ez ellen a vallási mozgalom keresetet nyújtott be, amelyet a Fővárosi Törvényszék 2019. március 30-án elutasított.