Szelényi Iván: Ebből a katyvaszból nem nőhet ki kormányváltó koalíció

Az elemzők többsége az uniós választások kudarca után októberben nem számított jelentős ellenzéki sikerekre. „Budapest váratlan eleste” 2006 óta tartó fideszes veretlenségi sorozatot tört meg. Hogy ezt senki sem várta, nem kétséges. Mások szerint nem történt lényeges változás, 2018-ban látszott, az ellenzék, ha egy jelöltet állít egyetlen NER-exponenssel szemben, a legképtelenebb helyeken (például a budai zöld szigeten) is nyerhet. Hogy ezt egyúttal áttörésnek, új kezdetnek, az Orbán-rendszer megtörésének mondjuk-e, kérdéses. Láthatóan a Fidesz is zavarban van. Nem tudják sem értelmezni, sem megemészteni a történteket. Mi kell ahhoz, hogy a parlamenti váltógazdaság 2022-ben rendszerszerszerűvé váljon? Mi látható a felszínen és mi zajlik a lelkekben, a „mélyben”? Elsőként Szelényi Iván szociológust, az MTA rendes tagját, a Yale Egyetem volt tanárát kérdeztük. Menekülés a győzelembe 1.

2019. november 21., 06:24

Szerző:

– Amikor felhívtam, azzal kezdte: meglepődött, nem számított ellenzéki sikerekre. Valamiféle elmozdulást sejtett, de nem várt komoly változást. Ez a NER végének kezdete?

– A vég még talán odébb van. Addig még le kell futni pár kört. Kormányváltásról álmodni korai.

– Menekülés volt a győzelembe? A jelenlegi ellenzéki garnitúra úgy-ahogy átmentette magát. Ha októberben is kudarcot vallottak volna, pártjukkal együtt lecserélik őket.

– Bizonyos pártoknál ez még így is bekövetkezhet. Arra magam is számítottam, hogy az ellenzék pozíciója erősödni fog. Valahogy összeszedték magukat, meg tudtak egyezni abban a minimumban, hogy egy jelöltet támogatnak. Karácsony Gergely főpolgármesteri esélyeiről azt gondoltam, elfogadhatóan szerepelhet, de veszíteni fog. Áttörésről azért nincs szó. A pontos és szerény kifejezés a váratlan megerősödés. A bizonyíték, hogy mégis létezik cselekvőképes ellenzék. Legalábbis a választás szintjén.

Fotó: Bazánth Ivola

– A szükséges feltétel, a fegyelmezett együttműködés adott. Be lehet vetni máskor is. De mi lenne az elégséges, a kormányzáshoz nélkülözhetetlen feltétel?

– Őszintén szólva nem hiszek abban, hogy 2022-ben kormányváltásra kerül majd sor. Ebből a katyvaszból nem nőhet ki kormányváltó koalíció. Nem tudom elképzelni.

– De a vezéri karizma sérült, és ami eddig nem volt: a verhetetlenség tudata végképp odalett…

– Hogy végképp odalett? Nem állíthatom. Kétségtelen, a kormánypárt ma is meg van ütve, meg van zavarodva. Néhány héttel a baleset után még keresik az elfogadható magyarázatokat. Többször is nekifutottak már. Soros? Az ellenzék online túltengése? (Ez is elhangzott.) De kiderült, ők is esendők, akár még le is győzhetők. Ehhez egy vagy két stabil párt kell.

 

Az interjú teljes változatát csütörtökön megjelent számunkban olvashatják el.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.