Szél: ez konkrétan pedofília és saját bevallása szerint Bayer 20 éve tudja

Szél feljelentést tesz.

2020. december 4., 10:50

Szerző:

Bayer Zsolt újságíró a Bayer-show csütörtöki adásában beszélt többek között Szájer Józsefről és a homoszexualitásról is.

A műsor alatt Bayer úgy nyilatkozott, hogy homoszexualitás egy „lefelé tartó spirál”, amit egy “egykor volt barátja, harcostársa” esetével próbált meg alátámasztani: “„Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt neki szüksége ahhoz, hogy ezt be merje nekem vallani 20 évvel ezelőtt. Mondtam, hogy semmi baj, ettől mi még barátok maradunk. Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre. Értitek mit mondok, a lefelér tartó spirál” – mondta, nem megnevezve egy ismerősét.

Szél Bernadett országgyűlési képviselő hamar reagált Bayer elszólására: “Ez konkrétan pedofília és saját bevallása szerint Bayer 20 éve tudja. Én viszont haladéktalanul feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen és indítványozom Bayer Zsolt tanúként való meghallgatását”- írta Szél.  

Kép: MTI/Máthé Zoltán

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.