Megtiltották egy szekszárdi diáknak, hogy a Facebookon ellenzéki tartalmakat lájkoljon, ám ő inkább elhagyta az iskolát

2019. szeptember 11. 20:58 - szerző: 168 Óra

Újabb diák hagyta ott a szekszárdi Garay János Gimnáziumot, mert nem tűrte, ahogy az igazgatónő, Heilmann Józsefné és több tanár bánt vele - írta a Magyar Hang. A fiút ugyanis még hétvégén is felhívták és számonkérték, amiért a Facebookon az „imádom” gombot nyomta egy iskolát érintő, az MSZP által közzétett posztra. Nem ő az első, aki Heilmann Józsefné miatt távozik.

Múlt pénteken kezdődött a történet, amikor a gimnáziumban az egyik osztályfőnök – tolmácsolva az igazgatónő kérését – figyelmeztette a diákokat: ne lájkoljanak a Facebookon olyan politikai cikkeket, amelyek az iskolához köthetők – mesélte a Magyar Hangnak egy szülő. Csötönyi Valéria elmondása szerint a tanár kiemelte az egyik diák nevét, mégpedig az ő fia legjobb barátjáért.

A fia – Csötönyi Pál – ezen annyira felháborodott, hogy még aznap délután nemcsak lájkolta, hanem egyenesen az imádom gombot nyomta a szekszárdi MSZP egyik posztjára, amely arról szólt, hogyan hagyják ott a tanárok az intézményt.

Az információ gyorsan terjedt, másnap, vagyis szombaton reggel már csörgött is a telefonja, az egyik tanár hívta. Édesanyja beszámolója szerint az oktató „ordenáré stílusban” kérte számon, hogy mit képzel magáról, majd azt mondta, azonnal hívja fel az igazgatónőt és kérjen tőle bocsánatot. A diák azonban úgy érezte, hogy nem tartozik bocsánatkéréssel, hiszen lehet önálló véleménye.

Hétfőn reggel első útja Heilmann Józsefné igazgatónőhöz vezetett, aki – az anya elmondása szerint – ugyancsak jelezte neki, hogy ilyet nem tehet. A fiú ugyanis a diákönkormányzat elnöke, vagyis az igazgatónő szerint nem magánemberként, hanem ilyen minőségében nyilvánított véleményt. A tanuló erre közölte, hogy akkor ő nem akar a továbbiakban elnök lenni, Csötönyi Pál akar lenni, önálló, saját véleménnyel.

A lemondást nem engedték neki, sőt, az igazgatónő állítólag azt mondta, hogy jegeljék az ügyet október 13-ig – vagyis az önkormányzati választások napjáig – és majd ezután térjenek vissza rá.

A fiú kiborult a történtek miatt, és szüleinek jelezte, nem akar a továbbiakban ebbe a gimnáziumba járni. A tervnek már aznap híre ment, több tanár is igyekezett marasztalni, de a diák hajthatatlan volt. Kedden reggel már édesanyjával érkezett az iskolába, hogy a papírmunkát elintézzék. Csötönyi Valéria elmondása szerint az igazgatónő is látta őket, de inkább nem ment ki hozzájuk az irodájából. Végül egy másik, közeli iskolába iratkoztak be.

Korábban egyébként a Szekszárdon összeállt ellenzék polgármesterjelöltjének, Bomba Gábornak a fia is megjárta az iskolában. A 444 számolt be a történetéről, miszerint rendőrségi, illetve bírósági ügy lett egy egyszerűnek indult diákcsínyből. A fiút az igazgatónő azzal vádolta meg, hogy ő készített, és tett fel az internetre két videót, amelyekben a Hitlerről szóló Bukás című film egyik jelenete alatt az iskolát gúnyoló feliratok voltak. A gimnazistát végül családja kivette az iskolából, állításuk szerint azért, mert az igazgatónő lényegében megzsarolta őket.