Szegregáció: mindenki mellébeszél

2018. december 8. 11:50 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Szegregáció vagy pasztoráció? E címmel rendeztek pénteken egyházi és állami vezetők részvételével konferenciát. Ezen kiderült, hogy az egyházi vezetők nem akarnak szembenézni saját felelősségükkel a szegregáció fenntartásában, a világi döntéshozók pedig csak elkenik a valós problémákat. Kazincbarcikán jártunk.

Egymás vállát lapogatták egyházi vezetők és a kormány tagjai azon a konferencián, amelyet Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpont rendezvénytermében „Szegregáció vagy pasztoráció? - A keresztény egyházak cigányok felzárkóztatására irányuló tevékenysége” címmel tartottak. A tanácskozáson ugyanis rózsás kép rajzolódott ki az egyházaknak a roma felzárkózás terén nyújtott erőfeszítéseiről – mintha csak egy másik Magyarországra csöppentünk volna. És annak, aki nem ismeri a vonatkozó KSH- és Eurostat-adatokat, illetve a friss tudományos kutatási eredményeket, e tanácskozás alapján úgy tűnhet: Magyarország olyan hely, ahol a romáknak csak akarniuk kell, és minden segítséget megkapnak az államtól és az egyházaktól a boldogulásra. Két eset lehetséges: a felszólalók vagy magukat is becsapják, vagy pontosan tudják, hogy a szegénységből való kitörés a „lehetetlen küldetés” kategóriájába tartozik, de szerintük ez az élet természetes rendje.

Mindenesetre szomorú fényt vetett a cigányok felzárkóztatásának kérdéséről szóló tanácskozásra az a friss hír, amely szerint – hiába szorgalmazza ezt már a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is – a kormánynak esze ágában sincs fölemelni a tankötelezettség felső korhatárát 16-ról 18 évre.

Akkor nézzük, mivel nem foglalkozott ez a konferencia, holott a cigányok felzárkóztatásának témakörében hirdették meg. Nem foglalkozott azzal, hogy a KSH legfrissebb adata szerint a 18-24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó volt tavaly, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett, ami a munkaerőpiacra jutáshoz nem elég. Ez az arány 2014 és 2017 között – szoros összefüggésben az Orbán-kormány oktatáspolitikájával – 57-ről 63 százalékra romlott. A felszólaló egyházi méltóságok közül senki – sem a kazincbarcikai plébános, sem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Oktatási Bizottságának elnöke, sem a szombathelyi püspök – nem említette, mennyire aggasztó mértékben növekedett 2011 és 2016 között Magyarországon a 15-19 éves korú nők terhességének száma éppen a legszegényebb, alacsonyan iskolázott társadalmi rétegekben.

Az egyik legmegrázóbb előadást  Székely János szombathelyi püspök tartotta, aki ahhoz hasonlította a cigányságot, amikor egy édesanyának sok gyereke van, és az egyik közülük beteg, segítségért kiállt. Ezt a gyerekét még inkább szereti, virraszt az ágya mellett.

– Valahogy így van ezzel az Isten is. Még jobban ügyel arra, akit kitaszítanak, aki szenved – mondta. A Fidesz-KDNP politikusát, Harrach Pétert idézve elmondta: Magyarország előtt két alapvető sorskérdés áll, az egyik, hogy egyre kevesebb gyermek születik, a másik pedig a roma integráció. Ezek megoldása nélkül nincs Magyarország előtt élhető jövő. (Ebben az interjúban Harrach hosszasan szidta Soros Györgyöt, akinek a tevékenységét persze lehet bírálni, de tény, hogy a magyarországi roma integrációs programok egyik kiemelkedő támogatója volt a kilencvenes-kétezres években – A szerk.) Székely János szerint a cigányok felemelkedésének három pillére van: az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív.  Kitért arra is, hogy ma cigánynak születni egyet jelent azzal, hogy valaki a kilátástalanságba születik.

Székely János püspök – holott az általa képviselt katolikus egyház egyre több iskola fenntartója – a valóban megható gondolatain túl lényegében nem beszélt a három pillér egyikéről, az oktatásról. Pedig az egyházi iskolák elmúlt tíz éves térnyerése csak mélyíti az iskolai szegregációt. Kertesi Gábor közgazdász adatai szerint az észak-magyarországi régióban például 2010-ben az általános iskolások négy százaléka járt egyházi intézménybe, 2015-re ez az arány 18 százalékra ugrott. A közgazdász erről a lapunknak nyáron adott interjújában így beszélt: az egyházivá alakult állami iskolák, minthogy több erőforrással és oktatási autonómiával rendelkeznek, mint a környező állami iskolák, vonzó célpontokká válnak a helyi középosztály számára, ha egy iskolapiacon megjelenik egy ilyen új szereplő, a tehetősebb, iskolázottabb szülők átviszik a gyerekeiket ezekbe, és a helyi állami iskolákba beszorulnak a szegényebb szülők gyermekei, köztük aránytalanul nagy mértékben a roma tanulók. "Ez nem más, mint burkolt oktatási erőforrás-átcsoportosítás a szegényektől a tehetősebbek felé" – világította meg Kertesi Gábor. Az egyházaknak erről a nagyon súlyos felelősségéről Székely János semmit nem szólt, ahogy a konferencián felszólaló többi egyházi vezető sem.

Ezt a konferenciát azon túl, hogy az egyházak mélyen hallgattak a valódi problémákról, egy másik szomorú jelenség is kísérte, ez pedig az állami vezetők és a kormánypárti politikusok hozzáállása.

A tanácskozás mélypontja Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselőjének videós bejelentkezése volt, akit láthatóan már nem érdekel a valóság, ő ott Brüsszelben már csak a kormányzati propaganda eminens fölmondására törekszik. Járóka szerint Magyarország az élethosszig tartó, munkára alapozott integrációs modell kiépítésének mintaországa. A teremben ülők is fölzúdultak kissé, amikor a fideszes képviselő azt ecsetelte, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény és a családi adókedvezmény hogyan segíti a mélyszegénységben élőket az otthonteremtésben, a boldogulásban. Aztán elhangzott az is, hogy „kevés tagállam van olyan, mint Magyarország, ami ennyit tesz a romákért”. Járóka Lívia köszönetet mondott brüsszeli frakciótársának, Deutsch Tamásnak és Palkovics László innovációs miniszternek, hogy segítették abban a munkában, amelynek során egy mobilapplikációt fejlesztett ki a szegényekre. Szerinte ugyanis az uniós felzárkóztató programok segítségével épp ez a mobilapplikáció lesz a szegénység felszámolásának egyik fő eszköze.

A világi vezetők közül Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár „A romák felzárkóztatásának helyzete Magyarországon az Európai Bizottság eljárásának tükrében” címmel tartott előadást. Nem lehetett nem kihallani a helyettes államtitkár szavaiból, mennyire igazságtalannak tartja, hogy az Európai Bizottság 2015-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek oktatási elkülönítése miatt.

 – Ez a mi országunk, mi ismerjük a legjobban – mondta többször is, utalva arra, hogy egy tárgyalóasztal mellől nem lehet e probléma mélységét megismerni. Langerné Victor Katalin afféle jó tanulóként felmondta azt a leckét is, amit Balog Zoltán korábbi humánminisztertől (most roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott) tanult. „Nem felzárkóztatás, hanem felzárkózás!”

– Ez a magyar nyelv csodálatossága! Nem egy műveltető ige, mint a felzárkóztatás, hanem az együttműködést sugalló felzárkózás. Használjuk ezt a szót! – lelkendezett a helyettes államtitkár, aki kifejtette, hogy a szegregáció bizonyos területi mintázatot mutat, a szegénység – és a roma népesség – területileg koncentrálódik. Ez gyakori eleme a kormányzati kommunikációnak: az egyre súlyosbodó helyzetet magától kialakuló folyamatokkal magyarázzák, olyanokkal, amelyekhez a kormánynak, a közpolitikáknak semmi köze. Langerné Victor Katalin megjegyezte: nagyon magas a korai iskolaelhagyás a roma fiatalok körében – idősoros adatokat azonban nem említett, holott azokból kiderült volna, mennyit romlott a helyzet a 16 évre csökkentett tankötelezettség bevezetésével. Közölte azt is, hogy a korai iskolaelhagyók aránya magasabb ott, ahol a "spontán kialakult" probléma koncentrálódik.

E ponton azért érdemes megjegyezni, hogy a roma fiatalokat érő oktatási diszkrimináció nem csak a hátrányos helyzetű településeken van jelen, hanem például Budapesten is. Idén tavasszal a Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében kilenc budapesti iskoláról mondta ki, hogy a cigány gyerekeket jogellenesen különíti el nem cigány társaiktól.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a szegénységi és a foglalkoztatási adatok Magyarországon minden dimenzióban javultak. Azt a kérdést, hogy „mi szegregál egy gyereket”, képpel is illusztrálta. A kivetített fotón egy kidőlt-bedőlt falú ház szobája volt, egy borzasztó minőségű kályhával és egy matraccal.

– Ilyen házból ne induljanak a gyerekek iskolába! Legyen víz, mosdó, wc, és az iskola, ahová elindul, adjon minőségi oktatást – jelentette ki, ami azért érdekes, mert az elmúlt hat évben több ezer milliárd forintnyi uniós támogatás érkezett az országba épp ilyen célokra, s ekkora összegből megoldható lett volna, hogy az érintett településrészeken kiépítsék a víz- és csatornahálózatot. Langerné elbüszkélkedett a 2010 előtti szocialista-liberális kormányok által elindított Biztos Kezdet programmal is, amelynek keretében ma már 113 gyerekház működik és további 80 nyílik. Azonban e program időközben uniósból állami finanszírozásúvá vált, de ezt a kormány nem önként vállalta, nem: Brüsszel kötelezi erre. Langerné büszkén beszélt a roma szakkollégiumi hálózatról is, amely egyházi együttműködésben jött létre. Jelenleg 350 cigány hallgató van ezekben a szakkollégiumokban, több mint százan már végeztek.

"A leszakadó rétegek felzárkóztatásának lehetőségei a szakképzésben". Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárának e címmel tartott előadást, amelyből kiderült, hogy a magyar GDP nemzetközi összehasonlításban is szárnyal. A foglalkoztatási ráta is felívelőben van. Csakhogy a gazdasági növekedés tartóssá válásához képzett munkaerőre van szükség.

– A gazdaságban változik a technológia, az iparban, a mezőgazdaságban olyan készségeket várnak el a munkaadók, amilyenekre most még nem is gondolunk. Szakmát tanítunk, de nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy megtanítjuk-e az embereket kommunikálni, előre gondolkodni, munkát szervezni – mondta, hozzátéve: a Z generáció már olyan közegben fog kilépni a munkaerőpiacra, ahol azt sem tudjuk, milyen szakmák lesznek. – Nekünk, iskoláknak nagy a felelősségünk, hogy olyan készségeket fejlesszünk a gyerekekben, amelyek birtokában meg tudnak majd élni, ha felnőttek lesznek – mondta Pölöskeiné, ami azért érdekes, mert személy szerint évek óta asszisztál ahhoz, hogy az iparkamara nyomására minden évben szakmaszerkezeti döntés készüljön, ami szakemberek szerint a szocialista tervgazdaságnál is avíttabb, értelmetlenebb találmány, viszont fiatalok tömegeinek választásait szűkíti és teszi tönkre.

Pölöskeiné előadásának csúcspontja az volt, amikor azt kérdezte, hogy frontális oktatással fejleszthetők-e az újonnan megkívánt készségek. Válasza: nem, nem fejleszthetők. Igen, de ki felel a közoktatás tartalmi és szabályzási kérdéseiért? Épp az Orbán-kormány volt az, amelyik 2012-ben megszüntette a kompetencialapú Nemzeti Alaptantervet, és bevezetett helyette egy újat, amit Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkár telezsúfolt kötelezően „leadandó” tananyaggal, méghozzá annyival, hogy azon felül még csak idő sem jut se képesség-, se kompetenciafejlesztésre. Pölöskei Gáborné, az államosított iskolákat működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egykori elnöke úgy beszélt, mint az ember, aki ott sem volt.

A helyettes államtitkár elmondta: a Szakképzési és Innovációs Tanács most a szakképzés megújításán dolgozik. Működnek az ágazati készségtanácsok is, amelyek munkáját az iparkamara fogja össze. Megújítják az Országos Képzési Jegyzéket, mert abban túl sok szakma van, egyszerűsíteni kell. Arról azonban ezen a tanácskozáson, ahol mindenki bizakodó és optimista volt, egy szó sem hangzott el, hogy hiába az ilyen próbálkozások, szakértői konszenzus van abban, hogy mindez semmilyen eredményt nem hoz mindeddig, amíg vissza nem állítják a 18 éves tankötelezettséget. Szükséges volna, hogy az állami iskolákat fenntartó tankerületek vezetői felelősek legyenek a tankerületen belüli folyamatokért – például a szegregáció kialakulásáért –, miként az is, hogy az egyházakat bevonják a körzetes feladatok ellátásába, magyarul: a nehéz sorsú gyerekek integrált oktatásába.