Letartóztatták a szegedi önkormányzati képviselőt, Joób Mártont és két közvetlen munkatársát

2020. július 30., 16:11

Szerző:

Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság a 250 millió forintos áfacsalással gyanúsított Joób Mártont és közvetlen munkatársait. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére közölte, a nyomozási bíró a főügyészség indítványának megfelelően elrendelte a cég vezetőjének és két közvetlen munkatársának a 30 napos letartóztatását. A többi gyanúsított letartóztatásáról várhatóan még csütörtök délután döntenek.

A főügyészség az önkormányzati képviselő mellett még hét férfinak a letartóztatását indítványozta az ügyben.

Azzal gyanúsítják őket, hogy fiktív számlázással majdnem 250 millió forintos hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Joób az Összefogás Szegedért Egyesület politikusa.

A megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megyében folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal.

Költségei fedezésére, valamint az áfafizetési kötelezettségének csökkentésére három különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban levő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsájtására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, az adót már nem fizették meg.

A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezése végett a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak között a számlázási láncok tetején álló cég vezetője, azaz Joób, valamint a szórólapterjesztést koordináló területi vezetők és a fiktív számlázó cégeket biztosító személyek vannak.

A szegedi önkormányzat közleményében megdöbbentőnek nevezte a történteket, és azt írta, hogy az ügynek semmi köze nincs Joób képviselői munkájához.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.