Szeged-Csanádi Egyházmegye: Kötelességünk minden embertársunknak segíteni

Az Szeged-Csanádi Egyházmegye szerint kötelességünk fajtól, nyelvtől, vallástól, szimpátiától vagy anyagi helyzettől függetlenül, minden lehetséges módon segítségére lenni bármilyen testi, lelki, szellemi nyomorban, illetve szenvedést okozó körülmények között élő embertársunknak. Ennek teljesítésére kérte Ferenc pápa a hívőket és ezt hangsúlyozza Kiss-Rigó László püspök is.

2015. szeptember 12., 21:41

Az egyházmegye MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebben a Szeged-Csanádi Egyházmegye közössége élen jár. Hozzátették ugyanakkor, hogy ami napjainkban Magyarország déli határainál történik, az elsősorban nem menekültügyi kérdés. Ez a helyzet szerintük éppen a Ferenc pápa által sürgetett összefogással orvosolható.

Az eddig nem tapasztalt probléma az a „folyamatos, egyre erősödő migráns hullám, amely inkább egy irányított, szervezett, tömegek megtévesztésével és bűnszervezetek által támogatott, végső kizsákmányolásával járó népvándorlás”, ami enyhébb esetben kulturális invázióba csap át. Mindennek a Szeged-Csanádi Egyházmegyében tapasztalható körülményeiről és veszélyeiről Kiss-Rigó László püspök a Nunciatúra kérésére tájékoztatta Ferenc pápát is – olvasható a közleményben.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az egyházmegye a migráns kérdés tágabb kereteiben számos szolidaritásból fakadó tevékenységet végez évek óta. A püspökség már hosszú ideje – évente több mint 15 millió forinttal – támogat teljes körű ösztöndíjjal Indiából és Afrikából érkező szegény sorsú diákokat, akik között muszlimok is vannak, ezek a diákok orvosi diplomával térnek haza. Az elmúlt három évben az egyházmegye több mint 30 millió forinttal járult hozzá Indiában, a rászoruló közösségek részére templom és iskola építéséhez. A Szeged-Csanádi Egyházmegye egy évvel ezelőtt informális csatornákon keresztül felajánlotta ezer szíriai menekült keresztény számára az elhelyezést. Nekik a mai napig nem sikerült közel sem kerülni a schengeni határhoz. Jelezték, hogy ez a felajánlás továbbra is él azok számára, akik jogszerűen érkeznek, regisztrálnak, kérelmezik és megkapják a menekült státuszt, és Magyarországon kívánnak letelepedni.

Három éve működtetik saját fenntartásban azt a befogadó otthont, amely évi átlagban négyszáz, kísérő nélkül érkező kiskorú migránsról gondoskodik – pedagógust, tolmácsot, orvost, mentálhigiéniás szakembert is biztosítva számukra. Az Egyházmegyei Karitász önkéntesei az országos szervezettel és a hatóságokkal együttműködve jelen vannak sátraikkal a röszkei határnál. Itt egészségügyi ellátást biztosítanak önkéntes orvosokkal, adományokat gyűjtenek és osztanak, valamint a migránsok melegedését, megpihenését biztosítják. Az egyházmegye egy alkalmas épületet ajánlott fel továbbá a szükségszerűen nagyobb létszámban jelenlévő rendőrök elszállásolására – írták.

Hangsúlyozták továbbá, hogy ezek mellett évek óta Keresztény Roma Szakkollégiumot is működtetnek, így „nehéz lenne rasszistának, idegengyűlölőnek bélyegezni” az egyházmegyét. „Ez csak előre megfontolt, aljas szándékkal lehetséges” – szögezték le.

Azt is ki kell mondanunk – olvasható a közleményben –, hogy a jelenlegi bevándorlók jelentős része nagyobb összegű készpénzzel rendelkezik, mint ami egy magyar rendőr féléves fizetése. Sokan közülük magabiztosan, agresszív módon viselkednek. Többször megfigyelhető, hogy gyerekeket „pajzsként” próbálnak használni. Előfordult, hogy az irdatlan mértékű szemét közös felszedésére szólító felhívásra azt válaszolták: „szedjék fel a keresztények, azért vannak”. Számos migráns tudatosan jelét sem adja a minimálisan elvárható alkalmazkodásnak.

A humanitárius és karitatív szempontok mellett az egyházmegye szerint figyelembe kell venni a jelenlegi népvándorlás másik veszélyét is: „a felgyorsuló, erőszakos kulturális invázió következtében egyes európai országokban a társadalom identitásának elvesztését vagy megváltozását”. Szerintük Európában „azok az ideológusok és politikusok, akik eddig is figyelmen kívül hagyták, tagadták vagy támadták a keresztény gyökereket, az egyetemes értékektől való egyenlő távolságtartásra hivatkozva, valójában az értékmentesség diktatúrájának kiépítésére törekednek. Ők most képmutató módon, tehetetlenül szemlélik az eseményeket” – fogalmazott az egyházmegye.

„Mások, egyre többen Európa szerte, például Magyarországon, minden elvakult ideológiától és pártpolitikai szemponttól függetlenül azt az egyenes, szolidáris, keresztény, ésszerű, áldozatoktól sem mentes önvédelmi stratégiát támogatják, melyet leginkább a magyar miniszterelnök képvisel és valósít meg” – zárul az egyházmegye közleménye.

Hétfőn a Washington Post amerikai napilap azt írta, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szerint Ferenc pápa egyszerűen téved a menekültek befogadásával kapcsolatban, és fogalma sincs, mi a helyzet Magyarországon. „Ők nem menekültek. Ez egy invázió. >Allah Akbar!< kiáltásokkal jönnek, és át akarják venni a hatalmat” – nyilatkozta a cikk szerint a püspök.

Később a szeged-csanádi püspök azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy eltorzították a szavait. Hangsúlyozta, hogy egyetért azzal a lelki iránymutatással, amit Ferenc pápa fogalmazott meg. A katolikusoknak valóban kötelességük segíteni a menekülteket – tette hozzá. Kevesen mondhatják el magukról, hogy karitatív ügyekben többet tesznek, mint a Szeged-csanádi egyházmegye, csak éppen erről alig-alig számol be a sajtó – jelentette ki a püspök.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.