Százezer forintra emelkedik a gyermekek után járó otthonápolási díj

2018. október 11., 11:33

Szerző:

Hatalmas eredményt értek el a civilek az otthonápolók ügyében. A Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang platform közös kampánya nyomán támadt társadalmi összefogás hatására minden kategóriában nő az ápolási díj összege, lesznek családok, amelyekben több mint 70 ezer forinttal, azaz több mint 200 százalékkal. - Az elmúlt években nem volt ilyen nagy hatású társadalmi kampány, amelynek hatására valóban javult volna több tízezer ember helyzete - írják közleményükben.

Novák Katalin elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével. Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re - három lépésben - ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét - tette hozzá.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot.

Ez esetben az ápolási díjat - szintén a jövő évtől - 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege. Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg - mondta.

Novák Katalin hozzátette, azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.  Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

Fotó: Facebook/Ahang

Magyarországon ma több mint 45 ezer ember ápolja otthon gyermekét, idős hozzátartozóját 24 órában az év 365 napján, szabadság, szünet nélkül. Az ő „fizetésüknek" az alapösszege a 2010. évi 28 500 forinthoz képest 2018-ra 32 600 forintra, az emelt összegű ellátás 37 050 forintról 44 250 forintra emelkedett. Ezzel egyidejűleg bevezetésre került a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díj, amelynek havi összege 2018-ban 58 680 forint.

Vagyis a legmagasabb összeg, amelyet ezért a munkáért eddig kaptak, havonta 58 680 forint volt.

Ez alapján a családi pótlékkal együtt is maximum 75 810 forintból kellett két embernek (ápoltnak és ápolójának) megélnie, ami egyszerűen lehetetlen Magyarországon.

A Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület által az aHang platformon indított kampányhoz május óta 40 szervezet csatlakozott és 41 ezer ember írta alá a petíciót, ebből 3000-en az aktivisták által terjesztett íveken (az érintettek egy része anyagi helyzetéből adódóan ugyanis nem rendelkezik interneteléréssel).

Volt olyan vidéken élő érintett édesapa, aki egymaga 700 aláírást gyűjtött – ez is azt mutatja, az otthonápolók nem nyugodnak bele méltatlan helyzetükbe, nem tudnak tovább várni.

Számos demonstráció után úgy tűnt, talán az Emberi Erőforrások Minisztériumával, és Kásler Miklós miniszterrel tárgyalhatnak az érintettek, és reménykedhetnek valamilyen megoldásban. A találkozó létre is jött, azonban eredménytelenül zárult. A megbeszélésen Rétvári Bence államtitkár is részt vett, a civileket pedig olyan édesanyák képviselték, akik maguk is fogyatékkal élő beteg gyereküket ápolják.

Tici és édesanyja Barcelonában az első, külföldi műtétekor 2013-ban
Fotó: Gyűjtés Tíciának/Facebook

Az Emmi az esemény után némileg másképpen kommunikálta a tárgyalás sikertelenségét. Közölték, hogy az egyeztetésen részt vevő civil szervezetek egyetértettek a kormány azon elképzelésével, hogy tovább emeljék az ápolási díjat, ennek részleteiről a minisztérium bővíti a párbeszédet további szakmai és civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel és a szociális ágazati egyeztető fórummal.

Pár hete új irányt vett a kampány, a megszerzett erős társadalmi támogatottságot kívánták immáron demonstrálni a szervezetek, felhívni a figyelmet arra, hogy nem „csupán” az 50 ezer otthonápoló, de a magyar emberek összessége valódi változást követel az ügyben. A Pulzus Kutató reprezentatív nyári felmérése szerint a magyar emberek 94 százaléka gondolja úgy, hogy az otthonápolást munkaként el kell ismerni és megfelelő módon bérezni.

És hogy miért is fontos a helyzet megoldása, azt Doán-Sárvári Mariann és lánya Tícia történetén keresztül mutattuk be még június elején. A negyvenöt éves kétgyerekes anya egykor sikeres üzletkötő volt, majd lánya csúszda-balesete után arra kényszerült, hogy 0-24 óráig Tícia mellett legyen. Vállalta az otthon ápolást, amit az állam nemigen hálált meg neki. ahogyan a magát családbarátnak nevező kormány sem.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.