Százezer embert rúghatnak ki a magyar közszférából, hogy a versenyszférában csökkentsék a munkaerőhiányt

2018. július 11., 10:25

Szerző:

A versenyszféra munkaerő hiányát úgy lehetne csökkenteni, ha leépítenek százezer embert a közszférából. Ezt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke javasolta kedden a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén. Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a javaslattól, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nem ért vele egyet – áll a SZEF közleményében.

Földiák András
Fotó: Facebook

Földiák András SZEF-elnök szerint tisztázatlanok a tervezett létszámcsökkentés körülményei. Ő azt állítja, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak számához képest nem magas a közszolgálatban dolgozók aránya. Sőt, vannak olyan területek, ahol kifejezetten alacsony. 

Jelenleg több mint 15 ezer álláshely nincs betöltve, jegyzők, orvosok, nővérek, óvónők, műszaki dolgozók, angol, informatika és matematika szakos tanárok hiányoznak sokan, és egyre többen. Az elnök szerint a közszolgálatok helyzete rendkívül kedvezőtlen, ami az ország szellemi, szolgáltatási, egészségügyi leépüléséhez vezethet.

Tisztázatlan az is, hogy a leépítés az állami szférának pontosan melyik részét érintené. Az állami szféra részét képezik ugyanis a közüzemek, vállalatok és a közfoglalkoztatottak is. A közszolgáltatás nem bürokrácia, és az államigazgatás az egész rendszernek csak egy része.

Földiák úgy látja, hogy a helyzetet nem leépítéssel kell megoldani, hanem a pályaelhagyást okozó rossz bér- és munkaügyi feltételeken javítani. Megemlíti azt is, hogy nem történt semmilyen munkavállalói érdekegyeztetés a tárgyban.

A SZEF elengedhetetlennek tart egy, a közszolgáltatás fogalmait is tisztázó, nemzetközi összehasonlítást is magában foglaló átfogó elemzést a közszolgálat helyzetéről. Enélkül szerintük elfogadhatatlanok és veszélyesek a leépítésekre vonatkozó felvetések.