Már 60 gyereket kezelnek szalmonella-gyanúval Debrecenben

2019. szeptember 22., 20:06

Szerző:

Tovább nőtt a szalmonellagyanús gyerekek száma Debrecenben, a hét közepén történt megbetegedések során a Debreceni Egyetemre (DE) eddig összesen 60 gyermeket –  a klinikai központ gyermekgyógyászati klinikájára 46, a Kenézy Gyula egyetemi kórházba 14 gyereket  vettek fel – ezzel mostanra kapacitásaik telítődtek - jelezte az egyetem sajtófőnöke vasárnap az MTI-nek.

M. Tóth Ildikó elmondta: az újabb betegek biztonságos ellátása érdekében Berényi Ervin, a klinikai központ elnöke helyettesítő szolgáltató kijelölését kezdeményezte szombat este az országos tisztifőorvosnál.

A debreceni klinikai központban és a Kenézy egyetemi kórházban ápoltak közül jelenleg senki sincs életveszélyes állapotban. A gyermekek súlyos, kiszáradásos tünetekkel, magas gyulladásos paraméterekkel érkeztek, intenzív ellátásra azonban eddig nem volt szükség. Ugyanakkor a folyadékpótlás és magas gyulladásos paraméterek, szeptikus tünetek esetén antibiotikumot adnak a rászorulóknak,

a kórházat eddig két gyerek hagyhatta el.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.