Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Leporoltak egy régi tervet: szállodahajók fogadóállomása lehetne a Bálna a pesti Duna-parton

2020. június 26. 14:25 - szerző: 168 Óra

Hiába volt jó helyen, ötletesen megépítve, mindeddig mégsem sikerült igazán jó funkciót találni a Bálnának, amelyet még Tarlós István vezetése alatt adott el a főváros az államnak.

Az épület - amelynek tavalyi eladását Karácsony Gergely főpolgármester több üggyel együtt ki akarja vizsgálni - korábban is okozott fejfájást a városnak, 2014-ig pereskednie is kellett a kivitelezővel.

Ezután részben sikerült megtölteni - a Fidesz is rendszeresen tartotta itt eredményváróit a választások estéin -, de a kávézók, éttermek és a az épület előtti téli ingyenes korcsolyapálya ellenére nem sikerült kiaknázni az épületben rejlő lehetőségeket.

Most azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leporolt egy korábbi tervet, amely szerint

a Bálna a szállodahajók fogadóállomása lehetne.

Erről az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán beszélt csütörtökön egy podcastban - írta a 444.hu.

Fotó: budapestgaleria.hu

Az ötlet egyúttal csökkenthetné a Duna-part túlterheltségét Budapest belvárosi szakaszán, ahol tavaly épp egy szállodahajó okozta a Hableány 27 ember életét követelő katasztrófáját . 

Az MTÜ elképzelése szerint úgy szolgálná ki a szállodahajókat a Bálna, mint egy repülőtér, hiszen ez lesz az érkezés és az indulás központja is.

Emellett állandó kiállítás, konferenciaközpont, gasztronómiai élménypont és 24 órás információs pont is lesz az épületben.

Guller szerint hamarosan ki lehet írni az épület új funkciójához szükséges átalakításokra vonatkozó közbeszerzési pályázatot, erről már egyeztettek a fővárossal is.