Megúszta a részegen okozott karambolt a volt bécsi magyar nagykövet

Véres szemek, áradó alkoholszag - így írták le az osztrák rendőrök Szalay-Bobrovniczky Vincét, aki négy gyerekével az autóban okozott balesetet nyolc éve Bécsben.

2021. február 2., 11:51

Szerző:

Eltussolták a volt bécsi magyar nagykövet ügyét, nem derült ki, hogy részegen okozta a balesetet - tudta meg a Telex.hu.  

2013. április 26-án Szalay-Bobrovniczky Vince feleségével és négy gyerekével, vagyis hatan ültek az ötszemélyes szolgálati Mercedesben, amikor a nagykövet belehajtott az előtte befékező taxiba, ami belecsúszott egy másik autóba. A gyerekek a jelentés szerint nem voltak bekötve.

A nagykövet és családja nem sérült meg, a két másik autóból egy-egy ember könnyebben, egyiküket rövid időre kórházba vitték.

A jelenleg a Miniszterelnökség államtitkáraként dolgozó politikus a lapnak azt mondta, lemondott a diplomáciai mentességéről, és biztos benne, hogy az osztrák szabályok által megengedett mértékben fogyasztott csak alkoholt.

A balesetről nem számolt be a sajtó és a nagykövet sem tájékoztatta minden körülményről, így az ittasságról sem a Külügyminisztériumot, pedig ez kötelessége lett volna - írja a lap.

Az osztrák államügyészség hivatalból eljárást indított, de ezt később megszüntették, pedig bevonhatták volna a jogosítványát, sőt, akár még börtönt is kaphatott volna a lap szerint.

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.