Egyre súlyosabb a járványhelyzet Svédországban, a miniszterelnök is karanténba vonult

Önkéntesen karanténba vonult Stefan Löfven svéd miniszterelnök, mert környezetének egyik tagja találkozott egy koronavírus-fertőzött személlyel.

2020. november 5., 13:45

Szerző:

Az illető, aki találkozott a később pozitív tesztet produkáló emberrel, nem fertőzött, de orvosa tanácsára és a biztonság kedvéért a miniszterelnök és felesége is karanténba vonult.

„Távmunkában dolgozom. Jól vagyunk, semmilyen tünetünk nincs” – írta a 63 éves Löfven a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a lehető leghamarabb teszteltetni fogják magukat feleségével.

A kormányfő éppen a héten hívta fel a figyelmet arra, hogy az ország lakosságának 70 százaléka lakik olyan régióban, amelyben az új fertőzéses esetek száma rohamosan nő. Az újonnan fertőzöttek országos száma  sorozatban rekordokat ért el a napokban, noha messze nem olyan súlyos a helyzet ott, mint Nyugat-Európa egyes országaiban. Az embereket arra kérték a svéd hatóságok, hogy ha lehet, maradjanak távol a tömegeket vonzó helyektől, csak azokkal találkozzanak, akikkel egy háztartásban élnek, és dolgozzanak távmunkában.

A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig 138 ezer fertőzéses esetet regisztráltak, és csaknem hatezer ember esett áldozatul a vírusnak.

(MTI)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.