Nem követetett el bűncselekményt az Index újságírója azzal, hogy leleplezte a közmédiában Svédországra panaszkodó nőt

2019. szeptember 4., 13:30

Szerző:

Nem követett el bűncselekményt Dezső András, az Index újságírója a közmédiában panaszkodó "svéd nő" leleplezésével. Dezső erről saját maga számolt be a Facebookon, miután megkapta a bíróság végzését.

Az újságíró a közmédiában a svédországi menekülthelyzetre panaszkodó, és állítása szerint ezért hazamenekülő magyar nőről írta meg, hogy a svédeknél hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el.

Az ügyészség ezután emelt vádat Dezső ellen, mert szerintük személyes adattal való visszaélést követett el azzal, hogy a nő büntetett előéletéről írt. Az újságíró azzal érvelt, hogy az adatokat nyilvános svéd adatbázisból szerezte be - és ezt a rendőrségi nyomozás is igazolta -, a bíróság egy tárgyalás nélküli eljárásban megrovást szabott ki rá.

Az ügyészség ennél súlyosabb büntetést, egy év próbára bocsátást javasolt, Dezső ezután kért rendes tárgyalást.

A bíróság érvelése szerint miután a „svéd nő” önként vállalta nevét és arcát, „a közélet egyéb szereplőjévé vált”, ebből pedig az következik, hogy

„a közvéleménynek joga van értesülni olyan, egyébként nyilvánosan és bárki által elérhető adatbázisban szereplő adatokról, amelyek lehetővé teszik a politikai életet uraló témában megszólaló, a közélet egyéb szereplője által mondottak differenciáltabb értékelését.”

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.