Nettó 4 millió forintot visz haza havonta Süli János, aki Orbán Viktornál is többet keres, de alig költ valamire

2020. augusztus 12., 06:19

Szerző:

Orbán Viktornál is többet keres, havi bruttó hatmillió forintot Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter – írja a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairól közzétett dokumentumok alapján a Blikk.

Süli János keresi a legtöbbet a legfelsőbb vezetők közül,

ennek oka, hogy miniszteri fizetése mellé (bruttó 5 millió forint) még felveszi az országgyűlési képviselői munkáért járó tiszteletdíjat is (bruttó 1,1 millió forint). A Blikk számításai szerint így a miniszter havi nettó fizetése négymillió forint körül van. Orbán miniszterelnöki illetménye és képviselői tiszteletdíja eközben összesen bruttó 2,61 millió forintot tesz ki.

Fenékig! Süli János a magyarkeszi kocsmában
Fotó: Facebook/Süli János

Süli János csak 2014-ben lépett a politikai porondra. Ekkortól három évig volt Paks polgármestere, előtte hosszú évtizedeken át a Paksi Atomerőműben dolgozott, amelynek vezérigazgatója is volt, emlékeztet a lap. A villamosmérnök végzettségű Sülinek két felnőtt gyermeke van, és 2018 óta közzétett vagyonnyilatkozata szerint annak ellenére sem él nagy lábon, hogy minden hónapban több millió forintot vihet haza. Vagyonnyilatkozatában rögzíti, hogy egy családi háza van Pakson, egy üdülője pedig Madocsán – egyiket sem azóta szerezte, hogy a politikával összefonódott az élete. A ház 1989-ben épült, a nyaralót 2002-ben vette.

Ezenfelül Sülinek van egy motorcsónakja és egy autója, mindkettőt még 2010 előtt vásárolta. Igaz, a törvényben meghatározott módon szolgálati jármű áll rendelkezésére, amit éppen az elmúlt év végén cseréltek le új gyártmányú Skoda Superbre.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.