Orbán Viktor: A Fidesz még nem döntötte el, folytatjuk-e közös életünket az Európai Néppárttal

2019. november 22., 10:39

Szerző:

Nem maradt el ma sem Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök elsőként Várhelyi Olivér uniós biztosi jelöléséről beszélt. Úgy véli, Várhelyi az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikere, vagyis az, hogy Magyarország a bővítési portfóliót kapta. Véleménye szerint ez sokunk sikere, de nem minden magyaré, mivel komoly aknamunka folyt a magyar ellenzék részéről arra, hogy

„elgáncsolják a jelöltet, tények támasztják alá, hogy Soros György személyesen is meg akarta akadályozni ezt.”

Arra a kérdésre, hogy mit vár a miniszterelnök a most felálló bizottságtól, azt felelte, hogy a legfontosabb a migráció és a biztonság, a másik prioritás a gazdaságpolitika. Az eurózónát illetően cudar állapotokról, nehéz évekről beszélt. Szerinte a 2020-as év legnagyobb feladata az lesz, hogy megvédjük az elért gazdasági sikereket.

„Javában tervezem az évet. A legnagyobb kihívás ez lesz”

– tette hozzá.

Az EU-s költségvetésről közölte, megvétózzák, hogy a jelenlegi formájában fogadják el azt, 

„mert az szamárság”.

Donald Tuskról, az Európai Néppárt új elnökéről is beszélt. A kormányfő közölte, hogy 

„a Fidesz még nem döntötte el, folytatjuk-e közös életünket az Európai Néppárttal”.

Álláspontja szerint a Fidesz nem tartozhat olyan közösségbe, amely bevándorláspárti és nem ismeri el a Fidesz érdemeit. Az egyelőre felfüggesztett tagságú Fidesz sorsáról 2020 elején döntenek az EPP-ben.

Orbán szerint valójában a migrációról szól a kérdés, az Európai Néppárt pedig baloldali fordulatot hajt végre, és

„mi nem akarunk egy ilyen közösséghez tartozni, csak olyanhoz, amely tiszteli a magyarokat és megvédi a határokat”. 

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Moody's előrejelzése szerint kitart a magyar növekedés, de lassulni fog. Ezzel kapcsolatban a kormányfő elmondta, hogy cserélne a németekkel, de az, hogy a magyar növekedés többszöröse lehet a németnek, nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság erősebb is. Megismételte, hogy a legnagyobb kihívás az lesz, hogy az eurózóna gazdasági viharaiban megóvják a magyar növekedést.

„Ki fog derülni, képesek vagyunk-e megállni a saját lábunkon. Beleugrik a majom a vízbe”

– állapította meg.

A műsor végén az Új Puskás Aréna is a múlt pénteki avatója is szóba került.

„Valaki szereti a magyarokat, valaki nem. Én szeretek sok magyarral együtt lenni. Az ünnepek előtt szoktunk veszekedni, így van ez a családoknál is, de szeretünk ünnepelni”

– jegyezte meg.

Hozzátette, hogy a végén mindenki tapsolni fog, mindenki büszke lehet rá, és az épületben az utolsó csavarig a magyarok keze van.

(A hvg.hu444 nyomán.)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.