Solymosi Frigyes: A Népszabadság bezárásával a jobboldalt is súlyos veszteség érte

2016. október 21. 13:10 - szerző: Sándor Zsuzsanna

A Széchenyi-díjas kémikusprofesszor, akadémikus az egyik legismertebb hazai konzervatív keresztény értelmiségi. Az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor tanácsadói közé tartozott, az utóbbi években azonban egyre élesebben bírálta a miniszterelnök antidemokratikus, Európa-ellenes politikáját. Cikkeinek többsége a Népszabadságban jelent meg. A professzor úgy véli, a napilap megszüntetése antidemokratikus lépés volt, nemcsak a baloldalt, de a jobboldalt is súlyos veszteség érte.

– Ön közismereten konzervatív nézeteket vall, mégis legtöbb cikkét a Népszabadságban publikálta. ­Miért?

– Korábban a Magyar Nemzetnek küldtem írásokat, de miután 2000-ben a lap egyesült a Napi Magyarországgal, érezhetővé vált a szellemi irányváltás. Az átalakult Magyar Nemzet egyre inkább elveszítette a független, kritikus hangját, a Fidesz szó­­csövévé vált a közben elindított Hír TV-vel együtt.  Írtam azután egy publicisztikát a jobboldalai médiában lezajlott változásokról, s ebben szerepeltek a következő mondatok is: „Köztudott, hogy az új napilapot és a Hír TV-t a Fidesz hozta létre és állt mögöttük. Nyilvánvalóan azt a vonalat követték, amelyet a politika kijelölt nekik.” Ez annyira felháborította a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t, hogy négy pert is indítottak ellenem. Mindegyiket megnyertem, de ezek után már nem volt kedvem visszatérni ilyen orgánumokhoz. Viszont azt sem akartam, hogy elhallgattassanak: olyan fórumokat kerestem, ahol szabadon szólhatok. A HVG-nek, az Élet és Irodalomnak is írok, a Népszabadságban pedig 120 cikkemet közölték. A napilap bezárása érzékenyen érint, de nem önmagam ­miatt. A Népszabadság megszüntetését abszolút antidemokratikus lépésnek tartom. A sajtószabadság lábbal tiprásának.

Fotó: 168 Óra Archív Fotó: 168 Óra Archív

– A Fidesz-kormány szerint gazdasági csőd miatt függesztette fel a lap megjelentetését a tulajdonos, s a politika azzal sértené meg a sajtószabadságot, ha a lap belügyeibe avatkozna.

– Ez cinikus érvelés. A médiához értő szakemberek már elmondták, hány olyan kormánypárti újság van jelenleg, amelyek – ha nem ömlenének oda az állami hirdetések, támogatások – már rég bezárhattak volna. Biztos vagyok abban, hogy a Népszabadságot nemcsak gazdasági okokból szüntették meg, hanem politikai megfontolásból is. A kormány százmilliárdokat herdál el  többek között üresen kongó stadionokra, tehát meg tudták volna menteni a legnagyobb példányszámú hazai napilapot, ha akarják. Fontos hangsúlyozni: a Népszabadság felszámolása nemcsak az ellenzék vesztesége, hanem az egész magyar demokráciáé. Az elkötelezett jobboldaliaké is.

– Ők mit veszítettek?

– A kiegyensúlyozott, objektív tájékozódás lehetőségét, amely a demokrácia működésének alapja. Egy nyugat-európai országban ha a legnagyobb ellenzéki lap bajba kerülne, biztosan találnának valamilyen megoldást a fenntartására.

– Nálunk viszont a fideszes politikusok és publicisták kárörvendnek azon, hogy az egykori kommunista Népszabadság jogutódját sikerült tönkretenni.

– Még mindig akadnak szűk látókörű emberek, akik nem hajlandók szembenézni a rendszerváltás óta eltelt évekkel. Egyébként már a nyolcvanas évek végén is szabadabban lehetett beszélni a honi sajtóban, 1989 után pedig a lapok teljesen átalakultak. A Népszabadság vezetését például nemrég egy új, fia­tal csapat vette át: több tagjuk még gyerek volt a rendszerváltás idején. Abszurd számon kérni rajtuk az állampárti sajtó bűneit. A mostani Népszabadság kitűnő szerkesztőség volt: tisztességes, őszinte újságírókkal. Nagyon sajnálom és felháborít, ami velük történt.

– A rendszerváltás után kiala­­kuló jobboldal elindulhatott volna egy mérsékelt konzervatív liberális irányba is. Ehelyett az egykori Horthy-rendszer kirekesztő, nacionalista ideológiái reinkarnálódtak. Miért történt ez így?

– Annak idején Antall József biztosan nem ezt az irányt akarta követni, és a későbbi, Dávid Ibolya vezette MDF sem. Sőt az első Fidesz-kormány megalakulásakor még Orbán Viktor sem az az ember volt, aki mára lett belőle. Akkoriban úgy tűnt, érdekli őt a konzervatív értelmiségiek véleménye, s létrehozta a „vének tanácsát”, amelynek én is tagja voltam. Orbán rendszeresen egyeztettet a konzervatív tudósokból álló Professzorok Batthyány Körével is, amelynek alapításában szintén részt vettem 1995-ben. Emellett máig tagja vagyok a Nemzeti Körnek is, amelyet Antall József barátja, O’sváth György szervezett. Amikor Orbán 2006-ban is elveszítette az országos választást, a Nemzeti Kör kiadott egy elemzést a kudarc okairól. Azok a tagjaink, akik már elkötelezték magukat a Fidesznek – mint például Martonyi János –, ott is hagyták emiatt a kört. Mi az egyik legsúlyosabb hibának Orbán erőszakos, központosító vezetését tartottuk. Írtuk azt is: „A Fidesz és Orbán Viktor azt akarta, hogy a Fidesz egymaga legyen a jobboldal pártja.”

– A „centrális erőtér” politikája sikeresnek bizonyult: 2010-ben, majd ’14-ben is kétharmados jobboldali győzelmet hozott.

– Ugyanakkor a kontrollálatlan teljhatalom eltorzította a miniszterelnök személyiségét és az egész Fideszt is. A demokrácia és a jogállam leépült, miközben fokozódott a kirekesztő gyűlöletpolitika, az állandó ellenségkeresés.

– Ön idén szeptemberben azért lépett ki a Professzorok Batthyány Köréből, mert a testület nyilatkozatban állt ki a kormány gyűlöletkeltő népszavazási kampánya mellett. De miért épp most lett elege a professzorok lojalitásából?

– Korábbi cikkeimben is kritizáltam az Orbán-kormányt, sok mindenben nem értettem egyet a Professzorok Batthyány Körének hivatalos véleményeivel. Ám most fordult elő először, hogy elnökségünk olyan nyilatkozatot tett közé, amelyhez nem szerezték meg a több mint kétszáz tag többségének támogatását. Úgy éreztem, betelt a pohár, én nem adom tovább ehhez a nevemet. Amikor Orbán Viktor egy évvel ezelőtt elindította a menekültek elleni óriásplakát-kampányát, találkoztam vele a Pesti Vigadóban tartott Széchenyi-vacsorán. Az MTA névadójának születésnapján a miniszterelnök minden évben vendégül látja az Akadémia professzorait. Ott is elmondtam neki: jóval humánusabban, toleránsabban kellene kezelni a menekültválságot, mert így megint kivívjuk Európa ellenszenvét.

Fotó: 168 Óra Archív Fotó: 168 Óra Archív

– Mit válaszolt Orbán?

– Semmit.

– És mit szóltak a „batthyánys” professzorok az ön távozáshoz?

– Tudomásul vették. Egyébként többen is voltak köztünk, akik az elnökség nyilatkozatát ugyanúgy helytelenítették, mint én vagy a szintén kilépő Ángyán József. Csakhogy nyilvánosan nem vállalták a véleményüket.

– Ennyire félnek a konzervatív értelmiségiek, vagy ennyire közönyösek?

– Inkább túlfélik a helyzetet, hiszen a professzoroknak biztos állásaik vannak az egyetemeken, kutatóintézetekben. Lehet a hallgatás mögött érdektelenség is. A jobboldali tudósok többsége ugyanis természettudománnyal foglakozik, a szakmájának él, nem nagyon tájékozódik közéleti kérdésekben. És akadnak olyanok is, akik úgy gondolják: kritikájukkal gyengítenék a jobboldali kormányzást, az ellenzéket pedig nem szeretnék erősíteni.

– Sokan úgy vélik, az ideológiai törésvonal ma már nem a jobb- és a baloldal között van. Az értelmiségnek is el kell döntenie, demokráciát vagy önkényuralmat támogat.

– Amikor magánbeszélgetéseket folytatok konzervatív és balliberális értelmiségiekkel, látszólag nagyon sok mindenben egyetértünk. Ám amikor nyilvánosan kellene kiállni közösen, akkor ez már nem nagyon megy. Ezért is tartom fontos kezdeményezésnek azt a nyílt levelet, amelyet majdnem harminc, különböző világnézetű akadémikus küldött el nemrég az MTA elnökének, arra kérve: az akadémia foglalkozzon a Magyarországon zajló antidemokratikus folyamatokkal és a sajtószabadság veszélyeztetésével. Én is aláírtam a levelet. Elképesztőnek tartom, hogy a kormány egy érvénytelen népszavazás alapján Alaptörvényt módosít. Elképesztő mértékű az állami korrupció, s ezt a jobboldali szellemi elit sem nézheti tétlenül. Ha mi, értelmiségiek össze tudnánk fogni közös társadalmi ügyeinkért, együtt jóval többet elérhetnénk.

 


Solymosi Frigyes


Kisteleken született 1931-ben.

A Szegedi Piarista Gimnáziumban érettségizett. Felmenői közt kulák nagypapák, jezsuita nagybácsik voltak. Édesapja jegyzőként dolgozott. Származása miatt az egyetemre nem akarták felvenni, de mivel aktívan futballozott, sportsikereinek is köszönhetően 1951-ben bekerült a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára. Itt szerzett vegyészdiplomát 1955-ben, majd a szegedi egyetemen kezdett tanítani.

1990-től az MTA tagja. Vendégprofesszorként meghívták Cambridge-be, Berlinbe, Austinba is. Kilenc évig élt külföldön. A politika iránt fiatalkorától érdeklődik, a felvilágosult európai konzervatív világnézetét minden történelmi korszakban nyíltan vállalta. Szeged díszpolgára, a Hazám-díjat két éve kapta meg.