Soltész Miklós államtitkár szerint a hűséget próbálják meg ma kiölni az emberekből

2019. december 8., 16:17

Szerző:

A hűséget próbálják meg ma kiölni az emberekből, azt akarják elérni, hogy mindent felejtsünk el, mindent dobjunk ki, újat használjunk és újat vegyünk mindenből, legyen az barátság, házasság, párkapcsolat, vagy nemzet és kereszténység - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Pest megyei Dabason.

Soltész Miklós a Dabas-Sári plébániatemplom alapításának 300. évfordulója alkalmából tartott ünnepi hálaadó szentmisén köszönetet mondott a Dabas-Sári közösségnek, akiknek a többségét háromszáz évvel ezelőtt szlovákok alkották.

„Nagyon nehéz időszakban építettek itt új közösséget és építették újjá ezt a területet, magukkal hozva a felvidékről katolikus hitüket” - fogalmazott.

Átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felújított győr
Fotó: Krizsán Csaba

Hozzátette, hogy a közösség életében ki kell emelni azt a hűséget, amelyet a katolikus hitben eltöltöttek és olyan nehézségekkel is megküzdöttek, mint amilyennel, 26 évvel ezelőtt helyben találkoztak, amikor keresztény és keresztény, katolikus és katolikus embereket próbáltak szembeállítani egymással.

Soltész Miklós az 1993-ban történt Dabas-Sári iskolaügyre utalva emlékeztetett, hogy akkor került egyházi kezelésbe a helyi iskola, a mai sári Szent János Katolikus Általános Iskola. Mindezért a hűségért köszönettel tartozunk Pásztor Győző plébánosnak és a sári közösségnek, az ő küzdelmüknek köszönhető, hogy ma már országosan 220 ezer gyermek jár egyházi-felekezeti iskolába.

A szentmisét Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke vezette, azon részt vett Pánczél Károly (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Kőszegi Zoltán (Fidesz), Dabas polgármestere.

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.