Sokan nem kapták meg időben a választási értesítőjüket, az NVI a Magyar Postára mutogat - Videó

2019. május 26., 20:57

Szerző:

Többen is jelezték az RTL Klub Híradójának, hogy nem kapták meg a választási értesítőt, amelyben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tudatta, hogy pontosan hol kell szavazniuk. Azt is mondták, hogy ugyan nem változott meg sem a lakcímük, sem egyéb személyes adatuk, mégsem kapták meg a választási értesítőt. Olyan is előfordult, hogy egy családban a szülők megkapták a dokumentumot, a választásra jogosult gyerekük már nem.

Az NVI szerint testület pontos címlistát küldött a Postának, ott pedig azt mondták, hogy ők minden megadott címre időben kivitték a leveleket. Az ügyfélszolgálatukra csak kevesebb, mint tíz bejelentés érkezett eltűnt értesítőkről.

A választási értesítőt egyébként nem szükséges bemutatni a voksolásnál, és azt, hogy melyik választókerületben, hol kellett szavaznia az egyes állampolgároknak, a Választási Iroda honlapján meg lehetett nézni.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.