Sok közalkalmazottat bocsájthat el a kormány

Elbocsátják a köztisztviselők és közalkalmazottak egy részét – jelentette be Lázár János.Szerinte ugyanis az ország nem bír el egymillió állami alkalmazottat. munkaügyi szakértő szerint nehéz lesz állast találniuk az elbocsátott dolgozóknak.

2014. október 24., 07:03

A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete idén tavasszal már tüntetett: több pénzt és jobb munkakörülményeket akarta. Most viszont az elbocsájtással kell szembe nézniük.

Lázár János szerdán jelentette be, hogy „belevágnak az államreformba”, ami azt jelenti, hogy sok embert fognak kirúgni a közszférából. Lázár azt mondta, Magyarországon jelenleg egymillió közalkalmazott van, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók 22 százaléka dolgozik a közszférában.

A közalkalmazottak szakszervezete szerint ugyanakkor nem jön ki a matematika: ők egészen pontosan 691 800 közalkalmazottról tudnak. Szerintük ez – szemben a miniszter által elmondottakkal – 16,4 százalékos arány. Ausztriában 29,4%, Németországban pedig 31,4% a közalkalmazottak aránya.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára az RTL Klubnak azt mondta, eredetileg a közszolgálati életpálya, valamint a hat éve nem emelt fizetések ügyében jelentkeztek be a minisztériumhoz. Most már a leépítésekről is tárgyalniuk kell.

G. Nagy Balázs, a Manpower cégvezetője az RTL Klubnak azt mondta, szerinte nem lehetséges, hogy egyik napról a másikra felszívja a civil szféra a következő időszakban elbocsájtott munkavállalókat.

Lázár János szerint a leépítésekkel egy év alatt végeznének, és a megmaradt közszolgák számára 2016-tól lépne életbe az életpályamodell.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.