Soha nem volt még ilyen mélyen a magyar demokrácia, az Orbán-kormány teljesítménye a második legrosszabb Kelet-Európában

2018. március 22., 14:25

Szerző:

Közzétette a 2018-as világpolitikai jelentését a Bertelsmann alapítványMagyarország nagyon rossz értékelést kapott – derül ki a Népszava cikkéből.

2004 óta 250 szakértő vizsgálja a demokrácia, az emberi jogok, a gazdaság állapotát 129 országban. Ezeket egy tízes skálán értékelik, ahol az 1-es a legrosszabb, a 10-es a legjobb érték. Magyarország a régió országaihoz viszonyítva igen rosszul szerepelt. A jelentés megállapítja, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök 2014-es tusnádfürdői beszédében meghirdetett illiberális demokrácia nevében gyengül a fékek és ellensúlyok rendszere, problémaként említi a tanulmány a kliensrendszert, a civil szervezetek kriminalizálását, a a Nyugat elleni kiszólásokat, és uszítást, az igazságszolgáltatás feletti hatalom átvételére irányuló kísérleteket és a demokratikus intézményrendszer leépítését.  A jelentés a részletekbe menően leírja ennek lépéseit, és kitér azokra a „Fideszhez kötődő bűnözőkre” is, akik megakadályozták az MSZP-s Nyakó Istvánt a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdés leadásában.

Fotó: Merész Márton

demokráciát illetően Kelet-Európában Magyarország kapta a legrosszabb értéket, 7,2 pontot, csak Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Koszovó és Albánia van mögöttünk, miközben Szlovákia 8,60-at, Csehország régióelsőként 9,60-at, Bulgária 8,10-et, Horvátország 8,35-öt, Lengyelország 8,55-öt kapott. Lesújtó statisztika, hogy Magyarország kormányzati teljesítménye 5,4 ponttal az utolsó  előtti helyre elég, ennél csak Bosznia-Hercegovina vezetése kapott kevesebbet a kelet-európai országok között.

De a szakértők vizsgálták a jogállamiságot, hogy mennyire működik a fékek és ellensúlyok rendszere és az emberi jogok védelme. Ebben is rossz eredményt értünk el, csak 6 pontot. Még Ukrajna is megelőz 6,3-del. Montenegró 7-et, Szerbia 6,8-et, Szlovákia 8-at, Csehország 9,3-et, Lengyelország  és Horvátország 8-at, Bulgária 7,8-et kapott. Észtország megkapta a maximális 10 pontot.

Kifejezetten rossz a megítélésünk abból a szempontból, hogy a politikai vezetés mennyire tudja kezelni a konfliktusokat. Magyarország itt 5 pontot kapott, amellyel a majdnem totális diktatúrává vált Törökországot, illetve Iránt és Egyiptomot még valamennyire megelőzzük. Bulgária és Szlovákia eredménye 7, Csehországé és Szlovéniáé 8 pont.

Ami a szegénységet illeti, a szakértők azt vizsgálták, hogy az egyes társadalmi rétegek mennyire számítanak kirekesztettnek, és mennyire biztosított az esélyegyenlőség. Ebben 8 pontra értékeltek minket, ahogy Lengyelországot is, és megelőztük a 7–7 pontos Horvátországot, Bulgáriát és Lettországot. Szlovákia itt 9-et kapott, Csehország és Szlovénia a maximumot.

A hozzáférhető alapítványi jelentésekből az tűnik ki, hogy Magyarországon a demokrácia még soha nem volt olyan mélyen, mint most.

A Bertelsmann Alapítvány kétévente készít jelentést. A mostani szerint 3,3 milliárd ember él autokrata rezsim uralma alatt a világon.

 

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.