Simonka György: Leginkább abban bízom, hogy a bíróság kimondja az ártatlanságunkat

2020. január 14., 10:04

Szerző:

Kedden a Fővárosi Törvényszéken elkezdődött az 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György és még 32 másik vádlott pere a Fővárosi Törvényszéken. A politikus az ügy harmadrendű vádlottja, érkezésekor azt mondta, ma ismertetik velük a végleges vádiratot, ő pedig egyelőre nem látja a kapcsolódási pontokat a nyomozati anyag és az előzetes vádirat között, amelyet korábban már megkaptak. 

Simonka György azt állítja, hogy ártatlan – ügyvédje be is jelentette, hogy nem ismeri el a vádirati tényállást –, a kérdésre pedig, hogyan tévedhet ehhez képest akkorát az ügyészség, hogy nyolc és fél év fegyházat, illetve 850 millió forint vagyonelkobzást kér rá, úgy válaszolt, ez a bíróság feladata eldönteni.

– Leginkább abban bízom, hogy a bíróság kimondja az ártatlanságunkat

– fogalmazott.

Fotó: Facebook

A Legfőbb Ügyészség szerint Simonka Györgynek

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettéért,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettéért,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettééért,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettééért,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségéért

kell felelnie a törvény előtt. Ő az ügy harmadrendű vádlottja.

Simonka Györgynek 2019. október 18-án felfüggesztették a mentelmi jogát, de nem helyezték előzetes letartóztatásba. Ennek minden valószínűség szerint az az oka, hogy a Fidesznek vele van meg a kétharmados többsége az Országgyűlésben.

Az a 24.hu tudósításából derül ki, hogy Simonka György az előkészítő ülés előtt azt mondta, hogy most nyílik meg a lehetősége arra, hogy bemutassa,

„mi nem bűnözők vagyunk, hanem áldozatok”.

A tárgyalás előtt a Fővárosi Törvényszék is sajtótájékoztatót tartott, ahol elhangzott, hogy nem mindennapi ügyről van szó. Összesen 70 ezer oldalnyi irat készült az ügyben, 200 oldal a vádirat, 33 vádlott van, és az ügyészség 35 tanú meghallgatását kezdeményezte.