Seszták Miklós bizalmi embere jóváhagyta, hogy annyit tankoljanak, amennyiből tizenötször meg lehet kerülni a Földet

Elszaladt a ló Demecser fideszes polgármesterével.

2017. november 17., 20:29

Szerző:

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentik Demecser felfüggesztett fideszes polgármesterét, Váradi Lászlót – tudta meg a HírTV tényfeltáró műsora, a Célpont. A riport tanúsága szerint Váradi László művészi szinten űzte, amivel gyanúsítják, ugyanis miközben a demecseri önkormányzat 2017-ben mindössze hárommillió forintot hagyott jóvá tankolásra, a  polgármester jóváhagyásával az önkormányzat 16 millióért vett üzemanyagot. Demecserben a Célpont birtokába került felvétel szerint akár közmunkások is tankolhattak az önkormányzat pénzéből. Egy közmunkás az ennek miértjét firtató kérdésre pikírten úgy válaszolt, hogy azért tankol önkormányzati pénzből, mert ez neki jár. Egy másik ügyben a helyi óvoda építésén például az önkormányzat közmunkásai dolgoztak a kivitelező cég helyett.

A jobbszélen Váradi László, mellette Seszták Miklós
Fotó: Demecser Facebook-oldala

Váradi Lászlót október 30-án saját párttársainak, a demecseri képviselőtestület fideszes politikusainak a jóváhagyásával felfüggesztették a tisztségéből és fegyelmi eljárást indítottak ellene. Kiderült, hogy rutinszerűen a képviselőtestület tudta és jóváhagyása nélkül hozott döntéseket, ráadásul – nyomozta ki most a Célpont – idén még vagyonnyilatkozatot sem adott le, ami azt jelenti, hogy polgármester sem lehetne. 

A településvezető egyébként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter emberének számít. Nemrég együtt adtak díszpolgári címet Papcsák Ferencnek, a gyermekéveit Demecseren töltő volt zuglói polgármesternek, Váradi László pedig még három nappal a felfüggesztése előtt is személyesen egyeztetett Seszták Miklóssal. A miniszter akkor úgy nyilatkozott, hogy a Demecser vezetői továbbra is élvezik a bizalmát.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.