Semjén Zsolt szerint minden törvényes volt, a svéd ügyészség inkább nyomoz

2018. szeptember 19., 07:27

Szerző:

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülésén kapott egy kérdést a hírhedt svédországi rénszarvasvadászatáról a jobbikos Szilágyi Györgytől, amire úgy válaszolt, hogy az üggyel kapcsolatban még a skandináv ország hatóságai is mindent rendben találtak, minden törvényes szabályos és korrekt volt. Az RTL Klub Híradója nézett utána hogy Semjén Zsolt igazat mondott-e, és kiderült, hogy enyhén szólva nem, a svéd ügyészség még folytatja a nyomozást az ügyben, a részletekről egyelőre nem adnak felvilágosítást.

Márciusban még a Magyar Nemzet írta meg, hogy Semjén Zsolt 2012 óta minden évben elutazott rénszarvasra vadászni Svédországba egy ismert vállalkozó és hoteltulajdonos, Farkas József meghívására. A skandináv országban már csak domesztikált rénszarvasok élnek, a kilövésüket engedélyhez kötik, és jelentkezett annak a párosujjú patásnak a tulajdonosa, amelyet a a tavalyi vadászaton  ejtett el a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Niklas Jonsson az Aftonbladetnek elmesélte, hogy hozzávetőlegesen 300 rénszarvasa van, Semjén Zsolt pedig engedély nélkül végzett az ő rénszarvasával, valószínűleg akkor, amikor az állat elkóborolt. Azt, hogy a rénszarvas az Niklas Jonssoné, az állat fülében lévő jelzés tanúsítja. Ez látszik azokon a felvételeken is, amelyek a KDNP-s politikusról és a trófeájáról készültek. Mindez azt jelenti, hogy a KDNP-s politikus illegális vadászaton vett részt. Emiatt vizsgálatot indított a svéd ügyészség is.

Semjén Zsolt egyébként nem érti, mi a probléma azzal, hogy minden évben át egy üzletember, az érdekeltségeivel 2010 óta több százmilliós állami támogatást elnyerő hoteltulajdonos, Farkas József fizeti a vadászútjait, nemrég pedig elárulta, hogy szívesen venné, ha valaki meghívná jegesmedvére vadászni.

Arról, hogy az Orbán-kormány képviselői közül ki hogyan szeret vadászni, ebben a riportunkban írtunk részletesen.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.