Sebes György: Hurrá, konzultálunk!
Itt már szinte minden nap ünnep. Először azért, mert legyőztük a koronavírust. Még ha – a miniszterelnököt idézve – „kesernyés is a siker”, hiszen sokan meghaltak, viszont jobbak voltunk, mint a nyugati országok, mert minden döntést előbb hoztunk meg. Aztán meg lehet emlékezni arról, hogy pont tíz éve lépett hivatalba a mi nagy vezérünk második kormánya. Ami szerinte felért egy új rendszerváltással, és valóban: azóta szinte minden a kezébe került. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindez egybeesik Orbán Viktor 57. születésnapjával (május 31.). Nem kerek ugyan az évforduló, de azért mégiscsak…
Ennyi örömhöz különleges ünneplés jár a magyar embernek. Ehhez pedig természetesen kap központi segítséget is. Ezúttal egy kérdőív formájában. Kitöltése lehetővé teszi, hogy része legyen a Nagy Magyar Egységnek, egyúttal kifejezze, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez tartozik. Vagyis indul az újabb nemzeti konzultáció.
Még a történelem – vagyis a járvány – előtti időkben hirdették meg, hogy újra lesz. De a koronavírus azóta megváltoztatta a világot, s bár a mi hazánk diadalmasan került ki a vele vívott küzdelemből, azért figyelmen kívül nem hagyható. Sőt ez a dicsőséges helyzet alkalmat kínál arra, hogy kommunikációs és propaganda szempontból is kihasználják. Felejtsük tehát el, hogy pár hónapja még Gyöngyöspatáról, vele a „keccsölés” nélkül szerzett pénzről, továbbá a börtönbizniszről, valamint a Szeviép-ügyről akarták megkérdezni a gyanútlan magyar állampolgárokat. Mi más lehetne most a téma, mint maga a koronavírus, továbbá a gazdaság újraindításának terve?
Mindkettő lehetőséget teremt rá, hogy a válaszolni hajlandó polgárok egyhangúlag álljanak ki pártunk és kormányunk mellett, hangsúlyozva érdemeit, és elítélve mindazokat, akik kétségbe merték vonni, hogy a túláradó szeretet vezérelte minden lépését. Az utóbbi programpont jelentőségét növelheti, hogy újra szerepel majd a kérdések között Soros György is. Amiért legutóbbi terve szerint adósrabszolgaságba kényszerítené az egész világot, ha Budapesten nem lepleznék le újabb ármánykodását.
„Összességében arra megyünk, amerre szerettünk volna” – fogalmazott legutóbbi rádiószózatában a miniszterelnök. Összefoglalva ezzel az utóbbi tízéves kormányzása, valamint az előző húsz évben képviselt álláspontja lényegét.
Nem tagadva egyúttal, hogy csakis neki, valamint – a hozzá – hűséges csapatának köszönhető, ahová Magyarország mostanra jutott. Mindenki értse úgy, ahogy akarja, de persze nem ajánlatos másképpen, mint nagy vezérünk gondolja. A lényeg – szerinte –, hogy most „minden magyar jobban érzi magát a bőrében”. Ami elsősorban annak köszönhető, hogy – erre tessék figyelni – „falusi gyerek vagyok, és mindig tudtam: nagy nemzet vagyunk”.
Egy ilyen nagy nemzet egyik ismérve a jelek szerint az, hogy konzultál. Amint az új megmondóemberek egyike fogalmazott, egyetértési pontokat keres az emberekkel. Már legalábbis azokkal, akik készek elismerni, hogy ennél jobb rendszert elképzelni sem lehet. Akik meg nem hajlandók erre, azok nem is lehetnek a nemzet részei. Bár ez némi fogalmi zavart sejtet, ám erről szó sincs. Pontosan következik abból a gondolatból, miszerint 2010-ben – majd még kétszer is – azért szerzett a Fidesz kétharmadot, mert „az emberek tudták, ránk lehet számítani”. Természetesen akadnak olyanok, amúgy nem is kevesen, akik nincsenek tisztában ezzel, vagy éppen az ellenkezőjét tartják igaznak. Nos, rajtuk aligha lehet segíteni. Bár a folyton ismétlődő konzultációk éppen arra (is) szolgálnak, hogy beismerjék tévedésüket és beálljanak a sorba, de – fájdalom – ez sokaktól távol áll. Ők nyilván azok, akik nem látják, hogy „a múlt vesztett, a jövő nyert” – és ez már így is marad az idők végezetéig, vagy legalábbis amíg Orbán Viktor erős kezében összpontosul a hatalom.
A nemzeti konzultáció tehát egyfajta ünneplést jelenthet. Mindenképpen lezárja azt a korszakot, amikor egy győztes hadvezér irányításával a nemzet jobbik része felülkerekedett egy addig ismeretlen ellenségen is.
Ha úgy tetszik, felteszi a koronát erre a nagy műre. Az is tény viszont, hogy nem lehet mindig ünnepelni, az élet jobbára hétköznapokból áll. Ezeket túlélni, na, ez az igazi teljesítmény!
És ilyenkor gyakran még a konzultáció sem segít.
