Schmuck Andor ma speciel nem főpolgármester, hanem V. kerületi polgármester akar lenni

2019. június 17., 11:01

Szerző:

A Tisztelet Társaságának elnöke ezt azzal indokolta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával) egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.

Schmuck Andor megköszönte, hogy 2428-an támogatták aláírásukkal abban, hogy elinduljon az ellenzéki előválasztáson. Egyúttal emlékeztetett: korábban azt ígérte, ha a többi jelölt is kiáll ennek a megszerzett jognak a megtartása mellett, akkor ő nem vesz részt az előválasztáson.

Ennek bizonyítékaként Karácsony Gergely választási szórólapjáról és Kálmán Olga szavaiból is idézett a mintegy hetven, túlnyomórészt idős szimpatizánsa körében tartott eseményen.

A Momentumról szólva úgy fogalmazott: a párt olyan fiatal, hogy nem is értik, miről van szó. „Majd megtanulják, hogy fontos az időseknek az utazás és az utazási kedvezmény" – tette hozzá.

„Mostantól az előválasztás arról szól, hogy egy Deák Ferencet vagy egy Zrínyi Ilonát fogunk választani"

– hangoztatta Karácsony Gergelyre és Kálmán Olgára utalva Schmuck Andor.

A Tisztelet Társaságának elnöke azt is bejelentette, hogy elindul az októberi helyhatósági választáson az V. kerület polgármesteri székéért. Programját ismertetve azt mondta, megválasztása esetén az önkormányzat minden teraszengedélyből, ingatlanhasznosításból, bérbeadásból és parkolásból származó bevételének felét visszaosztja a társasházaknak.

Schmuck közölte azt is, hogy a következő napokban mind a 2428 aláírónak apró figyelmességgel, majd az idősek világnapjához közeledve, szeptember végén pedig egy elegáns, szép, igazi nagy bulival köszöni meg a támogatást.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.