Savval locsolta le lányát Orosházán, mert nem akarta, hogy randizni menjen, most bíróság elé áll a kegyetlen apa

2020. június 15., 11:20

Szerző:

Aljas célból elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség azzal a 64 éves, zaklatás miatt már büntetett előéletű orosházi férfi ellen, aki 2019. április 21-én

savas oldattal öntötte le a lányát.

A férfi rövid élettársi kapcsolatából született az elkövetéskor 19 éves lánya. Bár a vádlott nem élt együtt gyermekével és annak anyjával, rendszeresen tartotta a kapcsolatot a sértettel.  Kettejük viszonya 2019. évben megromlott, mivel a

férfinak pszichiátriai betegsége folytán olyan tévképzete alakult ki, hogy a fiatal nő azzal, hogy párkapcsolatot létesít, erkölcstelen életmódot folytat.

A férfi 2019. április 21-én téveszméjétől vezérelve elhatározta, hogy az autóbusszal 16 óra körül Orosházára érkező lányát megvárja, és leönti savval azért, hogy megakadályozza a jövőbeni párkapcsolatait. A férfi korábban egy fürdőben dolgozott, ahonnan többek között hidrogén-kloridot tartalmazó, erősen savas kémhatású vizes savoldatot szerzett meg. Ezt egy fél literes műanyag palackba töltötte, majd azzal az autóbusz-állomásra ment. Amikor a lányával találkozott, megkérdezte tőle, hogy milyen okból utazott gádorosi lakóhelyéről Orosházára. A fiatal nő közölte, azért, hogy a barátjával találkozzon, erre

a férfi a savas oldatot azzal az aljas céllal, hogy a nő arcát eltorzítsa, az arcára és mellkasára öntötte.

A nő egy közeli büfében levette a savval szennyezett ruháját, testrészeit pedig lemosta, de így is 8 napon túl gyógyuló súlyos mart sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a cselekményét beismerő, beszámítási képességében súlyos fokban korlátozott férfit próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, rendelje el pártfogó felügyeletét és azt, hogy pszichés gondozásnak, kezelésnek vesse alá magát.

Az eljárás az Orosházi Járásbíróság előtt folytatódik.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.