Egy 21 éves férfi verhetett agyon otthonában egy 61 éves nőt Borsodban

2020. január 31., 06:54

Szerző:

Csütörtökön a délelőtti órákat megelőzően, sályi otthonában ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta az ott élő 61 éves nőt, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.

A rendőrök a bejelentést követő pár órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, és ezzel összefüggésben szükségessé vált a 21 éves T. Dávid kihallgatása.

Fotó: police.hu

Az ismeretlen helyen tartózkodó férfi felkutatása kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, egyben lakossági felhívást tett közzé - tájékoztatta az MTI-t Szabó Csilla sajtóreferens.

A Boon.hu azt írja, az egyedül élő asszonyra a gondozónője talált rá tegnap délelőtt. A helyiek megdöbbentek az eseten, azt mondták, lopás, betörés előfordul a faluban, de gyilkosságra nem emlékeznek, sok évtizeddel korábban történt súlyos bűncselekmény. Az áldozat mindig adott kölcsön pénzt annak, aki rászorult, de nem sokat, mert ő maga sem volt tehetős. A helyiek úgy tudják, a tettes egy karóval ütötte fejbe az asszonyt.