Sallai elképesztően érvelt Szél ellen, de a volt társelnök megússza az etikai eljárást

2018. szeptember 27., 14:35

Szerző:

Hiába jelentette fel saját párttársát, Szél Bernadett volt LMP-társelnököt Sallai R. Benedek ex-képviselő a párt fegyelmi testületénél, a 24.hu szerint mégsem indult Szél Bernadett ellen etikai eljárás. 

Sallai R. Benedek első fokon az fegyelmi testületéhez adta be a indítványt, az pedig továbbküldte az etikai bizottságnak. A testület a párt alapszabály szerint másodfokon nem járhat el az ügyben, így visszadobta a fegyelmi testületnek, amely megalapozottság hiányában elutasította a beadványt. Ez azt is jelenti, hogy Sallai ugyanezekkel a pontokkal már nem adhat be új beadványt.

A 24.hu részleteket is közölt Sallai R. Benedek beadványából. A volt képviselő azt írta a bizottságnak, hogy Szél személyében egy rendkívül energikus és tehetséges politikust ismert meg, aki azonban Schiffer András pártelnök lemondását követően egyre súlyosabb szabálysértő magatartási elemeket mutatott, és egyre súlyosabb normaszegéseket engedett meg magának.

Sallai R. Benedek egyebek közt szóvá tette, hogy Szél Bernadett soha nem tekintette magát egyenjogú tagnak, mindenkor a közösség fölött definiálta magát. Ezen felül kerülte az átláthatóságot, olyan testületeket (társelnöki kabinet) hozott létre, aminek működése nem volt átlátható.

Sallai Sallai R. Benedek szerint a volt társelnök egyáltalán nem vette figyelembe az erőforrásokat, olyan fodrászszámlákat, ruhaszámlákat, őt ünneplő rendezvényköltségeket produkált, amelyek jócskán túlmutattak az LMP lehetőségein.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.