Salgótarjánban is összefogott az ellenzék az önkormányzati választásokra, Fekete Zsolt polgármester mögé álltak be a pártok

2019. május 30., 14:45

Szerző:

A szocialista Fekete Zsolt a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben indul újra a polgármesteri székért a teljes ellenzék támogatásával  – jelentették be csütörtökön sajtótájákoztatón. Feketét támogatja a szocialisták mellett a DK, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, az LMP, az Európai Baloldal és a Tarjáni Városlakó Egyesület is – írja az Azonnali.

A pártok politikai megállapodásuk értelmében mindannyian a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben fognak indulni az önkormányzati választáson, az azt is jelenti, összehangolják kampányukat, és közös jelölteket indítanak Salgótarjánban és közös kompenzációs listát állítanak. 

Fekete Zsolt
Fotó: Facebook/Fekete Zsolt

A még bejegyzés alatt álló egyesület elnöke maga Fekete Zsolt lesz. A pártok tárgyalnak a Kétfarkú Kutya Párttal is, illetve támogatja a polgármester újrázását Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi városvezető Mindenki Magyarországa Mozgalma is.

Az ellenzéki együttműködésben a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalom nincs benne.